Interjú

2020.10.31. 07:28

Erős helyi beágyazottságú jelölteket indít a Fidesz a fővárosban 2022-ben

A kormány nem támogatja Budapest eladósítását – mondta Fürjes Balázs.

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az északi és déli HÉV-hálózat fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatón a csepeli HÉV-kocsiszínben 2020. szeptember 9-én.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A jövő hét elején egyeztethet a kormány a baloldali vezetésű fővárosi önkormányzattal azoknak a fővárosi beruházásoknak az átvételéről, amelyekkel kapcsolatban Karácsony Gergely főpolgármester jelezte, hogy finanszírozási gondjaik vannak. Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt is hangsúlyozta: egyelőre hatvanmilliárd forinttal tehermentesítenék a fővárosi büdzsét, de a lista felülről nyitott, a kabinet készen áll átvenni a korábban szóba került öt beruházáson kívül más projekteket is.

Államtitkár úr a napokban jelentette be, hogy a kormány átvenné több fejlesztés finanszírozását és megvalósítását a fővárosi önkormányzattól, hogy megakadályozzák utóbbi eladósodását. Kaptak már valamilyen visszajelzést Karácsony Gergely főpolgármestertől?

A kabinet segítő kezet nyújt a fővárosnak, és kész magára vállalni a budapesti városfejlesztések megvalósítását, a költségekkel együtt. Ha elfogadják, hatvanmilliárddal tehermentesítjük a fővárosi költségvetést. Hatvanmilliárd forint újabb extra segítséget kap Budapest. A kormányzati tehermentesítéssel felszabaduló pénzt a főváros szabadon használhatja fel a céljaira.

Ugyanakkor egyes beruházások mielőbbi megvalósítása meglehetősen sürgető, elég csak az egyre rosszabb műszaki állapotú Lánchidat említeni.

Igaza van. Ám a főpolgármester a város fejlesztését adóemeléssel, megszorításokkal és Budapest eladósításával fedezné. Ezt nem támogatjuk, ezek csak növelik bajt. Az adósságot később kamatostul kell visszafizetni, ami elvonásokat eredményez. Az adóemelés csökkenti a vállalkozások bevételét, és elbocsátásokhoz vezet. A megszorításoknak a munkavállalók, a családok isszák meg a levét. A mi javaslatunk lényege: fejlesszük együtt Budapestet, de adóemelés, eladósodás és megszorítások nélkül.

Ezen a listán a Lánchíd felújítása mellett több projekt szerepelt. Melyekről van szó pontosan?

A javaslat megfogalmazásakor igazodtunk Karácsony Gergely kéréseihez, a listát tőle kaptuk. Ezek jó ügyek, egyetértünk bennük. Így a kormány kész megvalósítani a pesti rakpartok megújítását, hogy a budapestiek és az ide látogatók birtokba vehessék a folyópartot. Készek vagyunk kifizetni és befejezni a Biodóm beruházást, biztosítani a turistabuszok Gellért-hegyi kitiltását lehetővé tevő, környezetbarát budai sikló megvalósítását, meghosszabbítani a budai fonódó villamos hálózatát és bővíteni az Etele téri buszpályaudvart.

Az említett projekteteket milyen formában, milyen irányelvek szerint valósítaná meg a kormány?

A rakpartokon marad a kétszer egy sávos autósközlekedés, kevesebb lesz a parkoló, és a turistahajókat kiköltöztetnénk a legszebb pesti belvárosi Duna-szakaszról. A szélesebb, zöldebb gyalogostérrel és kerékpárutakkal, pihenőkkel, vízfelülettel ez nagyon izgalmas városi tér lehetne. A gellérthegyi sikló környezetbarát megközelítést adna a Citadellához és a hegyhez. A Biodóm ügye kallódik, miközben az eredeti terv jó gondolat: a hatalmas üvegbuborékban létrejön egy trópusi esőerdő, egzotikus állatvilággal. A fonódó villamoshálózatot érdemes folytatni Dél-Budán. Garanciát adunk Karácsony Gergelynek: a fejlesztések terveit közösen véglegesítjük, és csak olyan tervek szerint építünk, amit a főpolgármester jóváhagy.

Csak egy csomagban vagy külön-külön is átvennének egyes beruházásokat?

Nyitottak vagyunk minden megoldásra, az a fontos, hogy megkezdődjön a párbeszéd. A budapestiek nem panaszkodást, egymásra mutogatást, kifogásokat várnak a vezetőktől, hanem megoldásokat. Joggal. Nyafogó, durcás és árulkodó kisfiú mentalitással nem építhetjük a várost.

A 3-as metró középső szakaszának felújítása is megfenekleni látszik, ráadásul a beruházást tisztán EU-s és kormányzati forrásból finanszírozzák. Célszerűnek tűnik, hogy a kabinet átvegye a menedzselést is, főleg, hogy az ország százmilliárdos összeget bukhat, ha meghiúsul a fejlesztés.

Minden felelősséget nem tudunk átvállalni. Fontos, hogy Budapest fejlesztésében fennmaradjon a munkamegosztás. A 3-as metró felújításának teljes, kétszázmilliárdos költségét a kormány biztosítja, ez volt a mi dolgunk. Tarlós István megszervezte a buszpótlást, sínre tette az egész felújítást, azt rendben átadta utódjának. Egy évvel a váltás után itt a kivitelező levonult, ádáz viták dúlnak, biztosan késik és drágul. Fontos lenne, hogy a városvezetés megvédje a budapestieket a nemzetközi nagyvállalatok profitéhségétől. Ebben van tapasztalatunk, azt szívesen átadjuk.

Összességében hogyan értékeli Karácsony Gergely főpolgármesterként töltött egy évét?

Ha őszinte választ vár, nehéz helyzetbe hoz. Mindig igyekszem megadni az illő tiszteletet a budapestiek által megválasztott főpolgármesternek. Nem kenyerem a kötözködés, törekszem a jó viszonyra mindenkivel. Ráadásul ilyenkor valójában a budapestieknek adom meg, ami kijár, az ő döntésüket tartom tiszteletben. Viszont a városvezetés elmúlt egy éve lesújtó. Nehéz azokkal vitába szállni, akik így értékelnek: városvezetésből elégtelen, panaszkodásból jeles.

Mi támasztja alá a városvetetői munka ilyen értékelését?

Tömören: a főpolgármester semmit nem valósított meg abból, amit ígért, és olyanokat tett, amiről szó sem volt.

Konkrétan mire gondol?

Sehol a 14 év alattiak ingyenes közlekedése, nem kap minden fűtési szezonban fűtéstámogatást minden idős ember és rászoruló család, sehol sincs a minden budapestinek ígért közlekedési alapjövedelem. Füstbe ment terv az egységes és korrupciómentes parkolás is. A főpolgármester azt is ígérte, hogy konstruktív viszonyra törekszik majd a kormánnyal, de együttműködés helyett háborús retorikát kap a város. Fő politikai termék lett az áldozatszerep, az állandó panaszkodás, másra mutogatás, kifogáskeresés. Hibás Tarlós, a kormány, nyáron a meleg, télen a hideg. Megpróbálják azt a látszatot kelteni, hogy van a szegény, tehetetlen és kiszolgáltatott önkormányzat és az őt bántó gonosz, erőszakos, behemót kormány. Tennék ők, csak nem engedi az ármány. Ezzel egyszerre akar szimpátiát kicsikarni és mentegetni a semmittevést.

És mit értett azalatt, hogy „van, amiről szó sem volt”?

Szó sem volt a nagykörúti dugókról, a közlekedési káoszról, a Lánchíd felújításának végeláthatatlan elhúzódásáról és megdrágításáról vagy a békeidőben naponta félmillió embert szállító 3-as metró felújításának kisiklatásáról. A kampányban Karácsony csapata fürdőköpenyben és hőmérővel parádézott a 3-as metrón, biztosra ígérve, hogy első dolga lesz klímát szerelni a Tarlós felújíttatta metrókocsikba – most pedig biztosra vehetjük, hogy ahogy most nyáron, úgy a következő kánikulában is megfőnek majd a fővárosiak.

A főpolgármester általában arra hivatkozik, hogy sok elvonással sújtják a fővárost, valamint hogy a pandémia miatt is jelentős kieséseik voltak.

Hát ez az, erről beszélünk. Kifogáskeresés, panaszáradat, siránkozás. Megoldáskeresés és cselekvés helyett. Szeged, Miskolc, Pécs polgármestere ugyanúgy ellenzéki politikus, mégsem panaszkodnak állandóan a nehézségekre. A koronavírus első hulláma az ország büdzséjén kétezer milliárdos lyukat ütött. A csekket nem tudjuk benyújtani a vírusnak. Csak közös teherviseléssel lehet kigazdálkodni. A kormány ezermilliárdot vágott saját kiadásain. A fővárosnak nyáron volt 135 milliárd forint szabadon felhasználható megtakarítása és harmincmilliárd szabad készpénzállománya. Jövőre harmadával nő a fővárosi önkormányzatok állami működési támogatása, és csak a főváros kap támogatást a tömegközlekedés támogatására, bár másutt is van városi busz- és villamosközlekedés.

Ráadásul a világ vezető hitelminősítője most értékelte föl a fővárost, stabilról pozitívra emelte az önkormányzat költségvetési helyzetének osztályzatát. Ehhez mit szól?

Valóban, a kormánnyal roppant kritikus Moody’s, a világ legkomolyabb hitelminősítője most mondta ki, hogy a fővárosi önkormányzat gazdasági-pénzügyi helyzete biztonságos és ütésálló. Ehhez kellett a kormány is: Demszky után 375 milliárd forint adósságot kellett a főváros helyett kifizetnünk, mert különben csődbe ment volna Budapest. Tarlós Istvánnal stabilizáltuk Budapest helyzetét, a jó gazdaságpolitikának köszönhetően pedig tíz év alatt háromszázmilliárd forint extra iparűzési adóbevételre tett szert a főváros. A főpolgármester nem a kormánnyal, hanem a tényekkel, a közgazdászokkal és a Moody’s-zal vitatkozik.

Karácsony Gergely ezzel azt állítja szembe, hogy megemelik a szolidaritási hozzájárulás mértékét Budapest számára.

2017 óta a 135 legnagyobb és leggazdagabb önkormányzat szolidaritási hozzájárulást fizet a kicsi és szegény települések javára. Az összeget mindenkire azonos matematikai képlet határozza meg. Összesen 134 város fizet a képlet szerint, egyetlen önkormányzat fizet kevesebbet: Budapest. Igazságossági elem, hogy ezt a kedvezményt öt év alatt, fokozatosan kivezeti a költségvetés, egyenlő elbánás vonatkozik majd mindenkire. A kivezetés Tarlós idején megkezdődött, Karácsony idején befejeződik.

Úgy tudni, hogy ön méreti meg magát az egyéni parlamenti mandátumért a XII. kerületben a 2022-es választáson. Mit lehet tudni ennek részleteiről?

Erre még ne vegyünk mérget. Én biztosan nem előlegezem meg a hegyvidéki Fidesz és az elnökség döntését. Megtisztelőnek tartom, hogy Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere és Gulyás Gergely, Hegyvidék mostani képviselője javasolták, hogy én induljak a választókerületben. Egyikük a városvezetői teendők miatt, másikuk a legszélesebb körű felelősséggel bíró miniszterként és az országos kampány egyik főszereplőjeként érthetően nem tudja vállalni a jelöltséget. Jó, hogy a Fideszben nem pártok paktuma alapján dől el a jelöltség, hanem az a kiválasztási szempont, hogy ki tehet a legtöbbet egy városrészért, ki tud a legjobban és a legtöbbet jelen lenni a kerület mindennapjaiban.

Azt mondják, a bejelentett változásokkal a Fidesz leértékeli Budapestet.

Budapest mindig fontos volt nekünk, és most szükséges cserék zajlanak. Varga Mihályt, Gulyás Gergelyt, Kocsis Mátét vétek lenne kivonni a kormányzásból, illetve a frakcióvezetésből, és nagyon hiányoznának az országos kampányból is. A járványhelyzet kivédekezése, a gazdaság újraindítása extra munkaterhet ró a miniszterekre. Nem lenne elvárható, hogy e miniszterek és a frakcióvezető folyamatosan ott legyenek budapesti választókörzetükben is. Budapest megbecsülése, hogy a Fidesz olyan embereket indít, akiknek évek óta a város szolgálata a hivatása, akik nap mint nap jelen lehetnek a választókerületben, elérik őket a polgárok. Sára Botond, aki polgármester volt és most a budapesti kormányhivatalt vezeti vagy Bús Balázs, aki 14 évig volt Óbuda sikeres polgármestere, biztosan ilyen jelöltek. Budapest mindig számíthatott és ezután is számíthat ránk, a választási eredményektől függetlenül.

Önnek milyen kötődése van Hegyvidékhez?

Budapest részeként Hegyvidék fejlesztése is a feladatom, Pokorni polgármester úrral vannak is jó terveink. A Hegyvidéken születtem, oda udvaroltam, és ott lehetett részem az egyik legszebb városépítő munkában, amit irányíthattam. Csodálatos munka volt a magyar dizájnegyetem új otthonának, a MOME Campusnak a felépítése a Zugligetben, a MOME közösségével közösen. Jó, hogy az egyetemi campus felépítése mellett létre tudtunk hozni egy tizenötezer négyzetméteres, új közparkot is a hegyvidékiek és az idelátogatók számára. Tenni szeretek a zöld Budapestért, nem csak beszélni róla.

Borítókép: Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az északi és déli HÉV-hálózat fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatón a csepeli HÉV-kocsiszínben 2020. szeptember 9-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!