ballisztikusrakéta-kísérlet

2017.08.29. 05:46

Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt át Japán fölött

A rakéta átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott – közölte a dél-koreai hadsereg, a hírt megerősítette a japán kormány is.

A tokiói vezetés működésbe hozta riasztórendszerét és figyelmeztette a térség prefektúráit a veszélyre. Az NHK japán közszolgálati tévé arról számolt be, hogy nincs jele károknak. Japánban ugyanakkor ideiglenesen leállították a Sinkanzen szuperexpresszvonat közlekedését. A légi közlekedést azonban a rakétaindítás nem befolyásolta.

A japán védelmi erő nem tett kísérletet arra, hogy megsemmisítse a rakétát, amely 1180 kilométerre a második legnagyobb japán szigettől, Hokkaidótól keletre, három részre szakadva csapódott a tengerbe.

Komoly a helyzet

Szuga Josihide tokiói kormányszóvivő kijelentette: „példa nélküli az eset, komoly és súlyos veszélyt jelent” Japánra nézve. Hozzátette, hogy a tokiói kormány nagyon határozottan tiltakozott a történtek miatt Phenjannál. Mint mondta, a rakétaindítás az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) határozatainak megsértését jelenti. Tokió Washingtonnal és Szöullal, valamint más érintett országokkal szorosan együttműködve fogja kidolgozni a választ. Hozzátette, kérték az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását.

Időközben bejelentették, hogy a testület már kedd este megvitatja a történteket.

Szigorúbb lépések jöhetnek

Az újabb észak-koreai rakétaindítással kapcsolatban Abe Sindzó japán miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva elmondta: telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, és megállapodtak abban, hogy az Észak-Koreára gyakorolt nyomás növelése céljából újabb, később meghatározandó lépéseket tesznek.

Rex Tillerson amerikai és Kang Kjung Va dél-koreai külügyminiszter szintén abban állapodott meg telefonon, hogy gondolkodnak az eddigieknél is szigorúbb büntetőintézkedések bevezetésén Észak-Korea ellen.

Oroszországot nagyon aggasztja az észak-koreai helyzet, a fejlemények a konfliktus eszkalálódásának irányába mutatnak – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint. Phenjant nyilván a múlt héten elkezdett amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat is provokálta – tette hozzá.

A hadgyakorlat – amely még egy hétig tart – alapvetően számítógépes szimuláció, de 50 ezer dél-koreai és 30 ezer amerikai katona vesz benne részt.

Kína szerint az ígérgetés nem elég

Kritikus ponthoz jutott a válság a Koreai-félszigeten – jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján. Nyugalomra intett minden érintett felet, és ismét felszólította őket, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.

„Nyomásgyakorlás, büntetőintézkedések, fenyegetések nem tudják megoldani a problémát. Egyetlen módon lehet megoldani a problémát, megszakítani a nukleáris tesztek és hadgyakorlatok ördögi körét: párbeszéd keretében foglalkozni minden fél ésszerű biztonsági aggályával”

- mondta. Ezzel arra célzott, hogy Peking szerint a válság kialakulásáért a nukleáris és rakétateszteket végző Észak-Korea és a közös hadgyakorlatokat tartó Egyesült Államok és Dél-Korea is felelős. Megismételte Kína azon javaslatát, hogy legyen egy „kettős moratórium”, amelyben az említett országok felhagynak a másikat provokáló tevékenységükkel.

Az északi rakétaindításra reagálva, a dél-koreai hadsereg erejének demonstrálására dél-koreai harci gépek felszálltak és ledobtak nyolc bombát egy katonai lőtéren, az ország északi részén található Gangvon tartományban. Ezenkívül a közszolgálati tévé bemutatott felvételeket olyan ballisztikusrakéta-tesztekről, amelyeket a dél-koreai hadsereg végzett el a múlt héten, válaszul a korábbi észak-koreai rakétakísérletekre.

Az észak-koreai rakétaindítást Emmanuel Macron francia elnök és Federica Mogherini, az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője is elítélte, Donald Trump amerikai elnök pedig úgy fogalmazott: minden megoldás szóba jöhet a helyzet rendezésére.

Amit az észak-koreai rakétákról tudni kell

Szakértők szerint a kedden elindított észak-koreai rakéta közepes hatótávolságú volt, típusa Hvaszong-12. Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un a hónap elején kilátásba helyezte, hogy rakétatámadást intéz a csendes-óceáni amerikai sziget, Guam és az ottani légitámaszpont ellen. A fenyegetés szerint Phenjan négy Hvaszong-12-es rakétát használt volna.

Az AP hírügynökség szerint a rakéta típusa és a pályája nyilvánvalóan azt hivatott demonstrálni, hogy Phenjan képes beváltani fenyegetését Guamot illetően, noha a sziget mintegy 700 kilométerre van a rakéta becsapódásának helyétől.

A rakétateszt egy másik érdekessége az indítás helye: Szunan helység, ahol a phenjani nemzetközi repülőtér van, és ahonnét korábban nem bocsátottak fel rakétát. Megfigyelők szerint elképzelhető, hogy a rakétát a repülőtér kifutópályájáról, egy járműre szerelt állásból indították el. Ez a feltételezés összhangban van azzal a szakértői véleménnyel, hogy a rakéta Hvaszong-12-es volt, mert ennek mozgatható indítóállása van.

Borítófotó: Egy észak-koreai rakétakilövésről szóló tudósítást néznek emberek a szöuli központi pályaudvar egyik tévéképernőjén 2017. augusztus 29-én, miután Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel reggel, amely átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott. (MTI/AP/Ahn Jang Dzsun)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!