Járvány

2020.05.17. 09:58

Farkas Örs: hiányzik a főpolgármesterből az ilyen típusú döntéshozatal (videó)

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője a Hír TV-ben arról beszélt, hogy hétfőn újraindul az élet Budapesten: kinyitnak az éttermek, a strandok és az üzletek. Ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: Budapest is áttérhet a védekezés második szakaszára – két héttel a vidék után.

Forrás: Hír TV

„Elsősorban az pperatív törzsnek a szakmai állásfoglalása, a járványügyi helyzetet, illetve magát a vírust ismerő virológusoknak a szakmai állásfoglalása, illetve a fővárosi főpolgármesternek, a fővárosi vezetőknek az állásfoglalása volt az, ami a kormánynak segítséget adott ehhez a döntéshez. A járványnak az első szakaszában Magyarország hatékonyan védekezett, sikerült legyőzni a vírust ebben a szakaszban, és miután az itteni járványügyi adatok pozitívan alakulnak Budapest is áttérhet a védekezés második szakaszába” – jelentette ki a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.

Farkas Örs komikusnak nevezte Karácsony Gergely legutóbbi üzenetét amelyben azt írja, hogy a kormány ne vegye félvállról a védekezést. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hozzátette, a polgármesternek most bőven lett volna lehetősége döntéseket hozni és azokért felelősséget vállalni.

„Jött egy éles helyzet, lényegében az ő megbízatásának korai szakaszában, és azonnal kiderült, hogy ez a típusú felelősség és döntéshozatal a főpolgármesterből hiányzik, az, hogy pedig azt kéri számon a kormányzaton, az elmúlt három hónap tükrében, azt mondom inkább komikus” – fogalmazott a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!