nem emlékszik

2019.08.15. 14:55

Fegyelmezetlen utas miatt kellett leszállnia egy budapesti gépnek

Nem tervezett leszállást hajtott végre a Wizz Air légitársaság Budapest-Reykjavík járatán közlekedő repülőgépe a dél-norvégiai Stavanger nemzetközi repülőterén.

„Egy hatvanas éveiben járó férfi utast eltávolítottak a fedélzetről” – olvasható a rendőrség Twitteren közzétett közleményében. Hozzátették: sem az utasok, sem a legénység tagjai nem sérültek meg.

A Wizz Air megerősítette az információkat.

Egyes értesülések szerint a férfi ittas állapotban lehetett.

Jon Dagsland, a stavangeri rendőrség szóvivője szerint a férfi ugyanakkor azt állította, hogy gyógyszert vett be, és semmire sem emlékszik a történtekből. Dagsland szerint

az izlandi állampolgárságú férfit most orvosszakértői vizsgálatnak vetik alá.

„Az utas ellen eljárást indíthatnak, mert nem engedelmeskedett a pilóta utasításainak” – fűzte hozzá Dagsland.

A hatóságok egyben cáfolták azokat a feltételezéseket, miszerint gépeltérítési kísérlet történt volna a repülőgépen.

A Wizz Air utasszállítója – 200 fővel a fedélzetén – ezt követően folytatta útját, és további incidens nélkül földet ért Izlandon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!