elfajult vita

2018.10.07. 17:50

Feladták magukat a józsefvárosi lövöldözők

Több lövést is leadtak a főváros VIII. kerületében hajnalban, amikor két család között elfajult egy vita – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a rendőrség honlapján.

Az eddigi adatok szerint egy házaspárra, ismerősükre és annak barátnőjére támadt vasárnap hajnali fél egykor a 42 éves Ny. Kálmán József, 22 éves fia, Ny. Kálmán Ottó és barátjuk, a 24 éves L. József Roland – olvasható a közleményben.

A tanúk elmondása szerint a két társaság szóváltásba keveredett, aztán dulakodni kezdtek, majd a 22 éves fiatal rálőtt a másik társaságra, két férfit könnyebben megsebesített.

A BRFK közleménye szerint a feltétezett elkövetők egy autóban várták a hazatérő másik családot. A vita egy korábbi üzleti ügy miatt alakult ki.

A rendőrséget a sértettek hívták, de mire a rendőrök kiértek, a támadók elmenekültek a helyszínről, viszont még vasárnap délután feladták magukat a VIII. kerületi rendőrkapitányságon. A rendőrség fegyveresen elkövetett csoportos garázdaság gyanúja miatt indított eljárást a három budapesti férfi ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!