Gusztustalanságok

2018.02.01. 10:16

Felfüggesztette egy sütőüzem működését a Nébih (képek)

Súlyos műszaki és higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti finom pékárut és cukrászati terméket előállító üzem, a Berliner Kft. működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). 

A hivatal tájékoztatása szerint a hatósági szakemberek a helyszíni ellenőrzés során összesen 14 tételt, több mint 580 kilogramm élelmiszert (alapanyagokat, félkész- és késztermékeket) vontak ki a forgalomból azok lejárt minőségmegőrzési ideje és nyomon követhetetlensége, valamint az üzemben tapasztalt műszaki és higiéniai hiányosságok miatt. Emellett a Nébih még forgalomban lévő késztermékek visszahívását is elrendelte.

Kiemelték, hogy a sütőüzem nem felelt meg a legalapvetőbb élelmiszerbiztonsági és higiéniai követelményeknek, többek között az üzem technológiai helyiségei súlyosan szennyezettek voltak, mennyezetét és falait penész borította, a takarítást pedig az üzemi tevékenységhez nem illő tárgyak nehezítették.

Problémát jelentett az is, hogy a pékségben nem volt megoldott a különböző higiéniai megítélésű élelmiszerek elkülönített tárolása sem, valamint a dolgozók a tészta bekeveréséhez egy erősen szennyezett építőipari fúrógépet használtak, a készáru bevonása pedig egy takaríthatatlan kartonlapon történt. A cukrászatban a kazán meghibásodása miatt a mosogatáshoz nem volt meleg folyóvíz sem, illetve mindkét üzemrész kézmosóinál hiányoztak a higiénikus kézfertőtlenítéshez szükséges eszközök.

A Nébih az ellenőrzés során feltárta, hogy az üzem nem vezetett nyomonkövetési dokumentációt az előállított termékekről, ezért adódtak jelöletlenségből adódó nyomonkövetési hiányosságok is.

A hivatal közleménye szerint az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van, az üzem – ismételt hatósági ellenőrzést követően – már újrakezdhette a tevékenységét.

A Nébih helyszínen készült videóját a hatóság honlapján tudja megtekinteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!