Oknyomozás

2017.08.29. 10:55

Felmérést készítenek a fiatalok nyelvtudásáról

A kormány nemrégiben fogadta el az idegennyelv-tanítás hatékonyságának fejlesztéséről szóló kormányhatározatot. Ez tartalmazza a felmérés elkészítését is – emlékeztetett Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin kifejtette: szeretnék megnézni, mi az oka annak, hogy a fiatalok napjainkban kevéssé szereznek nyelvvizsgát, illetve, hogy a nyelvtudásuk elmarad az európai átlagtól. Azt látják, hogy bár a nyelvismeretük nő, javul, de az ezt igazoló nyelvvizsga megszerzésében nem nőnek érdemben az arányok.

Novák Katalin beszámolt a Nyelvtanulással a boldogulásért pályázatról, amelynek 3,3 milliárd forintos kerete van, s az első beadási határideje augusztus 30-án zárul.

Kiemelte: a program arról szól, hogy tanórákon kívül, nyelvszakos hallgatók heti legalább egy alkalommal foglalkozásokat tartanak, amely az idegen nyelvek elsajátítását segíti a középiskolásoknak.

Ösztöndíjakkal segítik továbbá a külföldi nyelvtanulást, erre 14 milliárd forint áll rendelkezésre, eddig közel 20 ezer fiatalt támogattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!