merénylet

2021.09.23. 12:42

Felrobbantottak egy leányiskolát Pakisztánban

A robbanás részben lerombolt egy külső falat és egy osztálytermet, de a támadásnak nincsenek sebesültjei vagy halálos áldozatai.

Felrobbantottak egy leányiskolát Pakisztán északnyugati részén szerda éjjel, az ázsiai országban évek óta nem volt példa hasonló akcióra.

A robbanószerkezet Tánk városában lépett működésbe, amely az afgán határhoz közeli Dél-Vazirisztánnal szomszédos. Ez a terület régóta az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető szélsőségesek hátországa.

A robbanás részben lerombolt egy külső falat és egy osztálytermet – mondta el Mudzsíb Ulláh helyi rendőrségi tisztségviselő a dpa német hírügynökségnek.

A támadásnak nincsenek sebesültjei vagy halálos áldozatai. Eddig senkit sem vettek őrizetbe a bűncselekménnyel kapcsolatban – tette hozzá az illetékes.

Egyelőre nem tudni, ki volt az elkövető, bár a pakisztáni tálibok több száz leányiskolát vettek célba a térségben azt megelőzően, hogy hadműveletekkel visszaszorították őket 2014-ben.

2012-ben a később Nobel-békedíjjal kitüntetett Malala Júszafzai nőjogi aktivista ellen követtek el merényletet. A diáklány egy iskolabuszon utazott, amikor fegyveresek többször rálőttek, és életveszélyesen megsebesítették. Csodával határos módon túlélte. Két évvel később a hadsereg által működtetett pesavari iskolát támadták meg tálib fegyveresek. Több mint 150 embert megöltek, köztük 132 gyermeket.

A pakisztáni tálibok afgán társaikhoz hasonlóan a szunnita iszlám radikális irányzatát követik, de a két csoport szerveződése eltérő.

A tálibok augusztus 15-én átvették a hatalmat Afganisztánban, ami elemzők szerint a pakisztáni szélsőségeseket is felbátorította. Az afganisztáni tálibok az elmúlt hetekben szigorítottak a nők oktatására vonatkozó szabályokon.

Kabul eleste óta a pakisztáni tálibok fokozták a biztonsági erők elleni támadásaikat Afganisztánnal határos egykori fellegváraikban. Augusztusban mindennaposak voltak a rajtaütések és a merényletek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!