világos álláspont

2021.10.28. 12:54

Fidesz: a magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából

A Fidesz-KDNP továbbra is kitart a magyar emberek álláspontja mellett, és mindent megtesz azért, hogy megvédje Magyarországot az illegális bevándorlóktól.

A magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából – jelentette ki a Fidesz szóvivője csütörtöki videonyilatkozatában.

Zsigó Róbert azt mondta, úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter nem mulasztja el behozni a lemaradását a baloldalon, újabb cikkek láttak napvilágot arról, hogy mit is gondol például az illegális bevándorlásról.

A Fidesz-szóvivő felidézte: az ellenzéki politikus azt mondta: a legnagyobb veszélyt nem abban látja, hogy tömegével jönnének a migránsok, és nem ismer senkit, akit bántottak volna.

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy 2015-ben Kunhalmi Ágnes szocialista politikus volt az, aki álproblémának nevezte a bevándorlást, Gyurcsányék pedig még kerítést vágni is elmentek a déli határhoz. Hozzátette: Márki-Zay Péter ugyanazt az álságos és ártalmas struccpolitikát folytatja ezzel, mint amit a baloldal 2015-ben elkezdett.

Zsigó Róbert azt mondta, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének ezek szerint nem jelentettek veszélyt az illegális bevándorlók akkor, amikor 2016-ban Kölnben nőket molesztáltak, vagy amikor migráns hátterű terroristák Berlinben a tömegbe hajtottak, vagy amikor magyar rendőrökre támadtak a déli határzárnál.

A magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából – jelentette ki. A Fidesz-KDNP továbbra is kitart a magyar emberek álláspontja mellett, és mindent megtesz azért, hogy megvédje Magyarországot az illegális bevándorlóktól. „Magyarország a magyaroké” – zárta nyilatkozatát a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!