Járvány

2020.05.14. 10:39

Folyik a magyarvita az Európai Parlamentben

A magyarvita az uniós Tanács és az Európai Bizottság álláspontjainak ismertetésével kezdődött.

Utóbbi testület részéről Vera Jourová liberális alelnök szólalt fel. Ismét elmondta, hogy az EU valamennyi tagállamban vizsgálja a rendkívüli intézkedéseket, így Magyarországon is. "Magyarországon ezek azonban szélesebb körűnek tűnnek, mint a többi államban" – hangoztatta, hozzátéve: az intézkedéseknek többek között arányosnak és időben korlátozottnak kell lenniük - írja a Magyar Nemzet.

Jourová a vitán már nem ismételte meg korábbi véleményét, miszerint a magyar vírustörvény összefér az uniós joggal,

hanem ismét „jogállamisági kontextusról” beszélt hazánkkal összefüggésben. Kifejezetten éles kritikával illette a magyar sajtó állapotát – szerinte annak függetlensége évek óta hanyatlik.

Az EU Tanácsának horvát elnöksége nevében ismertették, hogy a magyar hetes cikkely szerinti eljárás márciusban terítékre került volna, ám a koronavírus ezt ellehetetlenítette. Április elején viszont videókonferenciát rendeztek a tagállamok rendkívüli intézkedéseiről, ezen Varga Judit igazságügyi miniszter is részt vett. – A jogállamiság tiszteletben tartása a válság közepette rendkívüli jelentőséggel bír – vélekedett a horvát EU-elnökség.

Deli Andor: A koncepciós pereket idézi a mai vita!

A Fidesz-KDNP részéről Deli Andor képviselő az Európai Néppárt színeiben szólalt fel. "Vannak frakciók a balliberális oldalon, amelyek egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy ne támadják újra meg újra, immár havi rendszerességgel Magyarországot" – kezdte a képviselő, aki szerint a mai vitában a szervezők előre tudták, hogy a képviselők kilencven százaléka nem tud majd részt venni, és nem tudja elmondani a véleményét.

"A magyar kormány részvételét az EP elnöke nem segítette, annak ellenére, hogy az ügyrendi szabályok ebben nem akadályozták"

– vélekedett Deli.

Hozzátette: az online részvételre áprilisban a szocialista és liberális frakcióvezetőknek volt lehetőségük. "Most ugyanez miért nem lehetséges a magyar kormány számára?" – kérdezte a teremben lévő maroknyi képviselőtől Deli Andor, arra is emlékeztetve: az uniós bizottság nem állapított meg jogsértést a magyar törvénnyel kapcsolatban. –

Az európai értékek és az alapvető jogi elvek megcsúfolása ez a vita, amely a koncepciós pereket idézi

– szögezte le a Fidesz képviselője.

A jobboldali frakciók szerint ideológiai támadás zajlik Magyarország ellen

A papírforma szerint az EP balliberális frakcióinak részéről kemény szavakkal támadták az Orbán-kormányt az ülésen. A szociáldemokrata frakció vezetője, Iratxe García Pérez az Európai Néppártnak ment neki, amiért az nem szakít a magyar kormánypártokkal.

A liberálisok részéről az is elhangzott, hogy Magyarország egy fillért sem kaphatna az uniós pénzekből, és kifogásolták, hogy Orbán Viktor nem utazott Brüsszelbe a járvány közepette.

A kormány régi kritikusa, Sophie In’t Veldt odáig ment, hogy gyávának nevezte a magyar miniszterelnököt, amiért nem vesz részt az ülésen. A Zöldpárti Gwendoline Delbos-Corfield – a Sargentini jelentés megöröklője – azt kiabálta világgá: Magyarországon a fehér, keresztény férfiaknak egyszerűbb az életük.

A francia Nicholas Bay, a jobboldali Identitás és Demokrácia EP-képviselője szerint a szokásos kettős mércének lehetünk tanúi, a baloldal a migrációs álláspontja miatt támadja Magyarországot. Franciaországgal párhuzamot vonva azt mondta: Emmanuel Macron esetében az EP-t nem érdeklik a jogsértések, de ha Orbán Viktort látják, rögtön vérszemet kapnak.

"Ez a sokadik hasztalan vita Magyarországról, ami az ország migrációs ellenállása miatt történik"

– húzta alá.

A lengyel Jog és Igazságosság EP-képviselője, Beata Kempa kikérte magának, hogy az unió beleszóljon a vírushelyzet kezelésének módjába. "Ebbe nem szólhatnak bele! Gazdasági válság előtt állunk, azzal kell foglalkozniuk az államoknak" – hangoztatta. A szintén lengyel Elzbieta Rafalska pedig azt mondta ki: valójában ideológiai alapon zajlik támadás Magyarország ellen.

A román elnök szavai miért nem érdekli az aggódókat?

Egyetlen új fejlemény sem indokolta a mai vitát – kezdte felszólalását Vincze Loránt. Az RMDSZ uniós parlamenti képviselője szerint 2010 óta a magyarok összesen hét országos választáson szavaztak bizalmat Orbán Viktornak és pártjának, tehát egyértelmű kellene, hogy legyen: brüsszeli boszorkányüldözéssel nem lehet választásokat nyerni.

"Rendezzünk egy órás vitát a jogállamiságról minden tagállam esetében!"

– hangoztatta Vincze. "Kezdhetnénk mindjárt Romániával, ahol Johannis elnök múlt héten gyakorlatilag azt állította, hogy a kisebbségi jogok bővítése nemzetárulás. Szavai a román alkotmány szellemét és a jogállamiságot is sértik. Ebben a kérdésben miért nem szólalnak meg az aggódó hangok?" – vetette fel a kérdést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!