balkán

2017.09.06. 15:29

Folytatódott a montenegrói puccskísérlet vádlottjai elleni per

A helyi sajtó szerint ez az évszázad pere a kis balkáni országban, és az ügy fontosságát az is jól jelzi, hogy a közszolgálati televízióban, valamint az interneten is élőben követhető a tárgyalás.

Folytatódott a montenegrói puccskísérlet vádlottjai elleni eljárás szerdán Podgoricában, a tárgyalást korábban kétszer is elhalasztották – közölte a podgoricai közszolgálati televízió (RTCG) a honlapján.

A helyi sajtó szerint ez az évszázad pere a kis balkáni országban, és az ügy fontosságát az is jól jelzi, hogy a közszolgálati televízióban, valamint az interneten is élőben követhető a tárgyalás.

A vádlottak védőügyvédje júliusban azt kérte, hogy zárják ki az ügyben eljáró ügyészt, mert az nyilvánosságra hozta az egyik ügyvéd és a védencek, valamint a kollégáik beszélgetéseinek átiratát, ami befolyásolhatja az ügy menetét, továbbá azzal vádolta meg Milivoje Katnic különleges ügyészt, hogy elfogult a vádlottakkal szemben. Ivica Stankovic főügyész azonban megalapozatlannak nevezte a védelem kérését, ezért úgy döntött, folytatódhat a per, a védők azonban újabb halasztást kértek, mert szerintük nem voltak meg a kellő feltételek a tárgyalás folytatásához.

A felmerült kérdések miatt a bíróság elnöke szeptemberre halasztotta a tárgyalás folytatását, ám az eljárás ezek megválaszolása nélkül folytatódott a védelem meghallgatásával.

Tizennégy vádlott van. A vádirat szerint két orosz állampolgár – ellenük távollétükben folyik az eljárás -, két montenegrói ellenzéki képviselő, a szerbiai csendőrség egykori vezetője, valamint további kilenc szerb férfi állami intézményekre akart támadni az októberi parlamenti választás napján, és merényletet akart elkövetni Milo Djukanovic akkori miniszterelnök ellen, hogy oroszbarát pártokat juttasson hatalomra, és így megakadályozza az Adria-parti állam NATO-csatlakozását.

A 14 embert terrorista cselekmények kísérletével és Montenegró alkotmányos rendjének megsértésével, az ellenzéki Demokratikus Front két képviselőjét ezenfelül összeesküvéssel, valamint a nemzetbiztonság elleni támadás előkészítésével is vádolják, és megfosztották mentelmi joguktól. A vádlottak ártatlannak vallották magukat.

A két orosz állampolgárt – Eduard Sismakovot és Vlagyimir Popovot – a csoport megszervezésével is vádolják, valamint azzal, hogy pénzt adtak a csoport tagjainak, amelyből azok fegyvert és lőszert vásároltak. Moszkva tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.

Bratislav Dikic, a szerbiai csendőrség egykori első embere szerdán a bíróságon kijelentette: nem azért érkezett tavaly októberben Montenegróba, hogy merényletet hajtson végre, hanem alternatív gyógymódokat akart keresni betegségére, valamint el akart látogatni egy kolostorba. Hozzátette: azért utazott titokban a tengerparti országba, mert a barátnőjével volt, és ezt nem akarta nyilvánosságra hozni. Dikic orvosai megerősítették, hogy a férfi rákban szenved, a szerdai tárgyalást is le kellett állítani egy időre rossz egészségi állapota miatt.

A montenegrói sajtó szerint Dikic betegsége miatt újabb halasztásra lehet számítani.

Címkék#per#dikic

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!