Koronavírus

2021.12.08. 19:17

Franciaországban az éttermekben és a bárokban tilos lesz az ünnepek alatt táncolni

A kormány még hétfőn meghozott döntése értelmében a diszkók péntektől január 6-ig nem fogadhatnak vendégeket.

A koronavírus-járvány ötödik hullámának megfékezésére Franciaországban tilos az éttermekben és a bárokban táncolni az alatt a négy hét alatt, amíg az éjszakai szórakozóhelyek nem nyithatnak ki – derült ki egy szerdán megjelent kormányrendeletből. Emmanuel Macron államfő ugyanakkor megerősítette, hogy a kormány más korlátozásokat nem tervez.

A kormány még hétfőn meghozott döntése értelmében a diszkók péntektől január 6-ig nem fogadhatnak vendégeket. A szerdai közlés szerint „ezen időszak alatt a tánc tiltása a bárokra és az éttermekre is vonatkozik”. Ez utóbbiak ugyanakkor korlátozások nélkül nyitva tarthatnak.

A kormány a párizsi Pasteur Intézetnek a The Lancet tudományos folyóiratban megjelent tanulmányára hivatkozva arra emlékeztetett, hogy az éjszakai szórakozóhelyek a fertőzés szempontjából nagyon kockázatos helyszínek, mert rosszul szellőztetett, zárt helyiségek, ahol a koronavírus könnyebben marad meg a légtérben.

A diszkók 16 havi zárvatartás után július 9-én nyithattak újra, és védettségi igazolással (oltási igazolással vagy 24 óránál nem régebbi negatív teszttel) voltak látogathatóak.

A kormány jelezte, hogy a diszkók tulajdonosainak kártérítést fizet a következő négy hét bevételkiesése miatt. Az érdekeltek azonban kifogásolják, hogy más terekben továbbra is engedélyezett az ünneplés, illetve a fiataloknak a bulizás.

„Már megint minket zárnak be, az 1200 diszkót. Mi nem alamizsnát kérünk, hanem dolgozni szeretnénk” – mondta egy tulajdonos kedden Emmanuel Macron államfőnek, amikor a közép-franciaországi Vierzonban tett látogatásán járókelőkkel beszélgetett.

„Nem szabad azt hinni, hogy megbélyegezzük önöket. Az éttermekkel és a bárokkal ellentétben, ahol ülnek az emberek, (az éjszakai szórakozóhelyeken) az idő nagy részében nem az asztal körül vannak” – válaszolta az elnök. „Megígérem, hogy megpróbálunk a lehető leghamarabb újranyitni” – tette hozzá, megerősítve, hogy az állam „példás” kártérítést nyújt majd a létesítményeknek a zárvatartás alatt.

Jean Castex miniszterelnök azzal is indokolta a diszkók bezárását, hogy bár a zárt terekben kötelező a maszkviselés, az éjszakai szórakozóhelyeken ezt nehéz betartatni.

Emmanuel Macron egy szerdai rádióinterjúban úgy vélte, hogy a franciák „kollektív erőfeszítéseinek” köszönhetően nincs szükség más korlátozó intézkedésekre.

Arra a kérdésre, hogy nyugodtan karácsonyozhatnak-e a franciák, az államfő a France Bleu Pays d'Auvergne regionális rádiónak interjúban elmondta: „Igen, alapvetően hiszek benne. Minden alkalommal arányos válaszokat próbáltunk adni”.

„Miután kollektív erőfeszítést tettünk, különösen nyáron és ősszel, a védettségi igazolás bevezetésével és az oltási kampány felgyorsításával, védettek vagyunk” – szögezte le Emmanuel Macron. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a védettségi szint idővel csökken, ezért „fel kell gyorsítani az emlékeztető, harmadik oltás beadását is”.

Franciaország az egyik legjobban átoltott társadalom az Európai Unióban: az oltásra jogosultak 90 százaléka vette fel eddig az első adagot, 88,4 százalékuk pedig mindkettőt. Amióta tíz nappal ezelőtt megnyílt a lehetőség minden, 18 éven felüli számára az emlékeztető, harmadik oltás igénylésére, a jogosultak negyede már azt is felvette.

Az egészségügyi minisztérium kedd este azt közölte, hogy rekordot döntött a harmadik oltást egy nap alatt felvevők száma: kedden 687 ezren kapták meg az emlékeztető adagot.

A koronavírussal fertőzöttek száma továbbra is emelkedő tendenciát mutat, de a növekedés a héten lelassult, szakemberek szerint az ötödik hullám a tetőzéshez ért: kedden 59 ezer új esetet jelentettek, a pozitív tesztek aránya az elmúlt hét napban 6,5 százalékon stagnált.

A kórházban ápoltak száma is fokozatosan nő: a 12 700 ápolásra szoruló fertőzött közül 2300 beteg állapota súlyos az egy héttel ezelőtti 1800-hoz képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában