Nemzetpolitika

2017.08.08. 22:10

Fülöp Attila: az egyházak közösségszervező ereje megismételhetetlen

Az egyházak olyan közösségszervező erővel bírnak – függetlenül bármilyen kormánytól és államtól -, amely évszázadok óta megismételhetetlen – fogalmazott az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Lakitelek Népfőiskolán zajló Kárpát-medencei Nemzetpolitikai Szabadegyetemen kedden.

Fülöp Attila kiemelte: Európa kimondottan hibás abban, hogy az elmúlt években olyan légüres teret teremtett a keletről nyugat felé igyekvő kultúrának, vallásnak, ahova az benyomulhat. Az a szervezet ugyanis, amely megtartja kereszténynek és magyarnak az embereket, az pontosan az egyház – tette hozzá. Beszélt arról is, hogy a magyar kormány a Kárpát-medencében három elv alapján nyújt támogatásokat: az épített örökség védelme és a közösségi célú programok mellett ma már a lelkészek helyben maradását segítő jövedelemkiegészítő támogatás is elérhető.

A magyar kormány határon túli politikájának segítői az egyházak és a civil szervezetek is – mondta Fülöp Attila. Magyarországon jelenleg 62 ezer bejegyzett civil szervezet van, ezek több mint fele aktív, és közösségteremtő tevékenységet végeznek a kultúra, a szabadidő és a sport, illetve az egészségügy és a szociális gondoskodás területén – közölte. A magyarországi civil szervezetekkel párhuzamosan az elmúlt években arra is volt törekvés, hogy a külhonban élő, a Kárpát-medencében működő civil szervezetek is minél több támogatáshoz juthassanak.

A Nemzeti Együttműködési Alap pályázatain eddig csak konzorciumban részt vevő határon túli szervezetek a jövő évtől már önállóan is indulhatnak

- mondta a politikus.

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa kiemelte:

a magyar állam jelenléte ma már nélkülözhetetlen Kárpátalján.

Emlékeztetett: a mai Kárpátalja területe már a magyar királyság idején is a legszegényebb részek közé tartozott. A magyar állam támogatásával Kárpátalján mára olyan minőségű kisebbségoktatási rendszert sikerült kiépíteni, amely messze meghaladja az ukrán állam által működtetett rendszert – közölte a politikus.

Mint mondta: míg néhány éve a Felső-Tisza vidékén nyelvüket vesztő, halódó közösségekre találtak, addig ma már évről évre nő a magyar oktatási rendszerbe beiratkozók száma. Ahogy megnőtt a magyar nyelv iránt érdeklődők száma is. Az előző tanévben 1235 ukrán gyermek tanult iskolai rendszerben magyarul, emellett egy ingyenesen elindított programban több mint 10 ezer nem magyar ajkú tanulja nyelvünket – közölte Grezsa István.

A kormánybiztos megjegyezte: januártól a Hagyományok Háza első külhoni szervezete Kárpátalján kezdte meg működését, novemberben pedig egy olyan háromnyelvű kiállítást nyitnak meg, amely a honfoglalástól Trianonig mutatja majd be az adott terület történetét, és a jövőben – szintén magyar állami beavatkozással – Beregszász legrégebbi épületét, a Bethlen-Rákóczi-kastélyt is sikerül régi formájában felújítani. Mint mondta, a teljes elszegényedés és kilátástalanság ellenére jól szervezett magyar politikai és civil szervezeti háló működik Kárpátalján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!