tervek

2019.09.08. 12:45

Görögország: a cél a gyorsabb gazdasági növekedés

Adócsökkentést, privatizációt, állami befektetéseket és a bürokrácia csökkentését ígéri Kiriakosz Micotakisz görög kormányfő.

Kiriakosz Micotakisz szombat esti beszédében elmondta, ezek nélkül az ország nem kérheti hitelezőit arra, hogy tegyék lehetővé kötelezettségvállalásai módosítását.

A Micotakisz vezette Új Demokrácia párt alakított kormányt Görögországban a július 7-i parlamenti választások eredményeképpen. A kormányfő gyakorlatilag a következő egy évre vonatkozó gazdasági programját ismertette szombaton egy szaloniki kereskedelmi vásár megnyitóján. Beszédét a tévé is közvetítette.

Bejelentette egyebek között, hogy

a személyi jövedelem adóját évi 10 ezer euróig 9 százalékosra csökkentik a jelenlegi 22 százalékosról.

A vállalkozói nyereségadó kulcsát pedig 28 százalékosról 24-re viszik le. Az osztalékadó 10 helyett 5 százalékos lesz. Az ingatlanadót pedig már csökkentették átlagosan 22 százalékkal.

Kifejezte abbéli reményét, hogy ezeknek a intézkedéseknek köszönhetően enyhülni fognak a középosztály terhei, és új állások jönnek létre.

A júliusi választások eredményében megmutatkozott az általános elégedetlenség az Alekszisz Ciprasz vezette baloldali kormánnyal és a négy éve tartó megszorításokkal, amelyek feltételei voltak a nemzetközi pénzügyi mentőcsomagnak, csekély mozgásteret adva a kormánynak. A görög statisztikai hivatal a héten közölte, hogy

negyedéves és éves összevetésben gyorsult a gazdaság növekedése a második negyedévben, elsősorban az export megélénkülése és a kormányzati kiadások bővülésének hatására.

A június végével zárult három hónapban a hazai össztermék (GDP) 0,8 százalékkal nőtt az első negyedévvel összevetve, amikor a bővülés 0,2 százalékos volt. Éves összevetésben a második negyedévben a gazdaság 1,9 százalékkal nőtt az első negyedévi 1,1 százalék után. Görögország gazdasága tavaly 1,9 százalékkal nőtt. A görög jegybank legalább a tavalyival megegyező idei gazdasági növekedést vár, az Európai Bizottság pedig 2,2 százalékos GDP-bővüléssel számol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!