nemzeti közösség

2018.09.04. 14:30

Amikor óvodát építünk, a jövőnket védjük

Amikor keresztény hitünket védelmezzük, amikor keresztény óvodát építünk, a jövőnkről van szó – mondta Grezsa István, Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos a szlovákiai Rimaszombatban kedden az új református óvoda épületének alapkőletételi ünnepségén.

Grezsa István kiemelte: a magyar anyanyelv megmaradása elválaszthatatlan a protestantizmustól, a hit védelme pedig új értelmet nyer a 21. században.

Eljött az ideje, hogy merjünk újra magyarok lenni, hogy megérje magyarnak lenni – mondta, hozzátéve: „itt Rimaszombatban most sziklára épülő várat építünk, de a gyerekeken, diákon, szüleiken, pedagógusokon múlik, hogy milyen erős szellemiség lesz az óvodában, az épülő alapiskolában vagy a gimnáziumban”.

A dél-szlovákiai Rimaszombatban márciusra készül el, és 2019 szeptemberétől működhet a Tompa Mihály Református Gimnázium udvarán a magyar kormány támogatásával, 750 ezer eurós összköltségből épülő óvoda.

A miniszteri biztos arról is szólt az ünnepségen, hogy

Magyarország kormánya újra egy nemzeti közösségbe akarja szervezni a Kárpát-medence magyarságát.

Versenyelőnyt szeretnénk kovácsolni abból, ami Trianonban elveszett; az országhatárok nem módosulnak, viszont semmi sem áll az utunkba, hogy a Kárpát-medencét tekintsük újra hazánknak, hogy ugyanúgy otthon érezzük magukat a Felvidéken, mint Székelyföld bármelyik településén.

Ha képesek vagyunk újra hinni magunkban, akkor a 21. században a magyar újra a nyertes nemzetek sorába fog tartozni

- fogalmazott.

Az épülő óvoda mértani közepébe Grezsa István, Fazekas László, a szlovákiai református egyház püspöke és Molnárné Pelle Beáta, a Tompa Mihály Gimnázium igazgatója engedte le az időkapszulát, amelyet a reformáció 600. évfordulóján, 2117. október 31-én bonthatnak ki először.

Grezsa István elmondta: a Kárpát-medencei óvodafejlesztés 38,5 milliárd forintos összköltségvetésű program, amely a gazdaságfejlesztési célok mellett Trianon óta a legnagyobb rendszerszintű nemzetpolitikai program.

Mint ismertette, 150 új intézmény épül, és mintegy 450 újul meg a program keretében. Összesen 1644 magyar óvodába juttatnak el fejlesztő játéksarkokat, része a programnak a komplex óvodapedagógai továbbképzés is minden nemzetrészben, és olyan hungarikum típusú – népi játékokra, néptánc-, népmese- és népdalkincsre alapozott – óvodapedagógiát is szeretnének bevinni a programba, mint a romániai Hagyományok Háza már akkreditált programja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!