válsághelyzet

2019.02.09. 09:51

Guaidó kész lenne engedélyezni egy amerikai katonai beavatkozást

Venezuela ideiglenes elnöke szerint egy esetleges amerikai katonai beavatkozással rá lehetne bírni Nicolás Madurot a hatalom átadására.

Juan Guaidó – aki önmagát Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki – szükség esetén kész lenne engedélyezni egy esetleges amerikai katonai beavatkozást, hogy rábírják Nicolás Maduro hivatalban lévő államfőt a hatalom átadására – jelentette pénteken az AFP.

A francia hírügynökség azt kérdezte az ellenzéki politikustól, hogy adott esetben lenne-e bátorsága élni jelenlegi hatáskörével – mint parlamenti elnök és ideiglenes államfő -, vagyis engedélyt adni egy amerikai katonai intervencióra.

Guaidó azt felelte: „Megteszünk mindent, ami ahhoz szükséges, hogy emberi életeket mentsünk meg, s hogy ne haljon meg több gyerek.” Szerinte ugyanis minden egyes napon emberek vesztik életüket a válsághelyzet miatt.

„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy véget vessünk a hatalom Maduro általi bitorlásának” – jelentette ki.

Egy esetleges külföldi katonai beavatkozás lehetősége valóban a levegőben van, bár konkrét tervek, nyilatkozatok ezzel kapcsolatosan nem láttak napvilágot. Az Európai Unió tagállamai néhány latin-amerikai országgal „kapcsolattartó csoportot” hoztak létre a venezuelai válság békés rendezésére.

Donald Trump amerikai elnök mindenesetre múlt vasárnap egy televíziós interjúban lehetségesnek nevezte az amerikai katonai beavatkozást. „Ezt nem szeretném egyértelműen így kimondani, de bizonyos, hogy ez is egy opció” – fogalmazott.

Trump közölte azt is, hogy Nicolás Maduro néhány hónappal ezelőtt találkozót kért tőle, de ő visszautasította. Jelezte, azért mondott nemet, mert Venezuelában rengeteg „szörnyűséges dolog történik”.

A Reuters ugyanakkor pénteken a Fehér Ház egyik meg nem nevezett tisztségviselőjét idézte, aki szerint az Egyesült Államok közvetlen kapcsolatot tart a venezuelai hadsereg tagjaival, arra ösztönözve őket, hogy forduljanak el a hivatalban lévő elnöktől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!