UNICEF-jelentés

2020.06.26. 09:43

Gyerekek millióit fenyeget éhínség Jemenben

A humanitárius segélyek elapadása és a koronavírus-járvány sok gyermek életét veszélyezteti.

Gyerekek millióit fenyegeti éhínség Jemenben a koronavírus-járvány és a humanitárius segélyek elapadása miatt. Az alultáplált gyerekek száma akár a 2,4 milliót is elérheti az év végére, azaz 20 százalékkal nőhet – áll az ENSZ gyermekalapjának (UNICEF) pénteken közzétett jelentésében.

Az UNICEF-nek mintegy 54,5 millió dollárra lenne szüksége augusztus végéig, ennek hiányában a szervezet szerint több mint 25 000 gyerek élete kerülhet veszélybe, további ötmillió öt éven aluli gyerek pedig nem kaphatja meg a szükséges oltásokat.

A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy a polgárháború során tönkretett egészségügyi rendszer és infrastruktúra nem tud megfelelni a járvány kihívásainak. Jemen egészségügyi intézményeinek fele nem működik, a 333 körzet 18 százalékában pedig nincsenek orvosok.

A dokumentum szerint a helyzet vélhetően rosszabbodni fog. A világszervezet az elmúlt hetekben többször jelezte: ahhoz, hogy folytatni tudja a munkát, sürgős pénzügyi támogatásra van szüksége. Június elején az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy az elkövetkező hetekben pótlólagos finanszírozás hiányában 41 programjából 30 leállhat.

A körülbelül 30 milliós Jemenben eddig több mint százezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, a Covid-19 betegségbe 275-en haltak bele. Szakértők hozzáteszik, hogy a korlátozott tesztelési lehetőségek miatt a valós szám ennél vélhetően sokkal nagyobb.

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának vezetője az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén azt mondta, a koronavírusos esetek 25 százaléka halálos a jemeniek körében, ez a globális átlag ötszöröse.

Június 2-án virtuális humanitárius donorkonferenciát tartottak az ENSZ és Szaúd-Arábia részvételével, ezen 1,35 milliárd amerikai dollár gyűlt össze, ám ez is csupán a fele a korábban vállalt összegnek.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányellenes síita húszik és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat katonailag is támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!