inspekció

2018.07.04. 10:13

Gyerektáborokat és állati gyógyszereket is ellenőriz a Nébih

A tapasztalatok jók: az elmúlt években a nyári ellenőrzéseken csökkent a szabálytalanságok aránya.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal(Nébih) kiemelt ellenőrzést indított július elsején, a hagyományosan vizsgált rendezvények és gyermektáborok mellett új területeket is bevontak az akcióba – mondta Nagy Attila, a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.

Az első részeredményeket július végén közlik, a végleges megállapításokat a vizsgálat augusztus végi lezárását követően teszik közzé.

Nagy Attila példaként említette, hogy a szezonális ellenőrzésbe az idén bevonták a kistermelők által előállított termékeket, az erdészeti tűzifát és az állati gyógyszereket. A tisztasági szempontok mellett egyebek mellett a sütödékben nézik a halak és haltermékek származását, a rendezvényeken és a gyerektáborban teljes körű ellenőrzést tartanak.

Az eddigi tapasztalatok alapján nyáron folyamatos problémát jelent a dolgozók nem megfelelő képzettsége, illetve a túlterheltségük.

Nagy Attila elmondta, az elmúlt években a nyári ellenőrzéseken csökkent a szabálytalanságok aránya, például tavaly mennyiségben és értékben kevesebb terméket kellett kivonniuk a forgalomból, mint előtte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!