Ország-világ

2020.07.27. 16:24

Gyurcsányékkal élne túl az MSZP vezetése

A szocialisták Tóth Bertalannak, Kunhalmi Ágnesnek, Molnár Zsoltnak, Hiller Istvánnak és Harangozó Tamásnak kérnek befutó helyet egy lehetséges közös listán Gyurcsány Ferencéktől – értesült a Magyar Nemzet. Az MSZP elnökségében „abszurdnak”, „nevetségesnek” nevezték a forgatókönyvet.

Míg a legtöbb ellenzéki párt szeptembertől tervezi az összefogásról szóló egyeztetéseket, a szocialisták a közelmúltban tárgyalásokat kezdeményeztek Gyurcsány Ferencékkel arról, hogy egy lehetséges közös listán biztos befutó helyeket szerezzenek – értesült MSZP-s forrásokból a Magyar Nemzet.

A lap információja szerint

a szocialisták csupán öt embernek, a párt jelenlegi és lényegi vezetőnek kérnek esélyt a 2022-es választásra: Tóth Bertalan elnöknek, Kunhalmi Ágnes választmányi elnöknek, Molnár Zsolt pártigazgatónak, Hiller Istvánnak és Harangozó Tamásnak.

Az, hogy csupán öt politikusukat nevezték meg, és mindezzel Gyurcsány Ferencékhez fordultak, jól jellemzi az MSZP állapotát és ambícióit.

A névsor hitelességét erősíti, hogy az MSZP nemrég vitatott körülmények között elfogadott alapszabály-módosítása lehetővé tette a társelnöki rendszer bevezetését, amire egyelőre Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes nyújtott be közös pályázatot. A szocialisták szeptember 19-én esedékes tisztújító kongresszusán tehát ők biztosan indulnak a társelnöki posztért, míg Hiller István újra visszatérne a választmány élére, Harangozó Tamás pedig a párt országgyűlési frakciójának vezetője lehet.

Az MSZP elnökségében a lap megkeresésére abszurdnak, nevetségesnek nevezték ezt a forgatókönyvet.

Ez szerintük azért sem állja meg a helyét, mert Kunhalmi Ágnes és Hiller István simán nyert egyéniben a 2018-as választáson – Hiller 2014-ben is –, ami várhatón 2022-ben is így lesz, ezért semmi szükség befutó listás helyet kérni.

A Magyar Nemzet forrásai hangoztatták: a szocialista párt nem a DK-val akar közös listát, hanem összellenzéki indulást szeretne közös miniszterelnök-jelölttel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!