Nemzeti ügyek

2018.09.25. 11:17

Ha az ellenzéken múlt volna, már bevándorlóország lenne hazánk

Brüsszel saját hatáskörbe akarja vonni a határvédelmet – mondta a Hír TV Magyarország Élőben című műsorában a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hidvéghi Balázs szerint a jövő évi EP-választáson az emberek véleményt mondanak a brüsszeli politikáról, és arról is, hogy a Jobbik és a DK nem tartja veszélyesnek az Európai Határvédelmi Ügynökség, a Frontex jogkörének kiterjesztését.

„Hogyha az ellenzéki pártokra bíztuk volna Magyarország védelmét az elmúlt 3-4 évben, akkor ma már Magyarország is bevándorló ország lenne, és lelkesen támogatná az ilyen jellegű veszélyes javaslatokat Brüsszelből. Az nekünk külön csalódás volt az elmúlt időszakban, hogy a Jobbikra sem lehetett számítani, bár ők korábban magukat nemzeti pártként határozták meg. Gyurcsány Ferenc részéről nem volt meglepő, hiszen ő már korábban is többször szembement a magyar nemzeti érdekekkel – megítélésünk szerint, és én azt gondolom, hogy az Európai Parlamenti választáson lesz a következő alkalom arra, hogy a magyar emberek a magyar pártok megbízhatóságát is értékeljék, fontos nemzeti ügyekben” – jelentette ki a Hír TV-ben a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának teljes beszélgetését itt nézheti meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!