Ország-világ

2020.07.04. 12:48

Halász János: a baloldal továbbra sem segít a járvány elleni harcban

A baloldal továbbra sem akar segíteni a járvány elleni harcban – hangoztatta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Debrecenben, sajtótájékoztatón, azzal kapcsolatban, hogy a baloldal nem szavazta meg a jövő évi költségvetést.

A baloldal továbbra sem akar segíteni a járvány elleni harcban – hangoztatta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Debrecenben, sajtótájékoztatón, azzal kapcsolatban, hogy a baloldal nem szavazta meg a jövő évi költségvetést.

Halász János emlékeztetett: az Országgyűlés által pénteken elfogadott jövő évi büdzsé a gazdaság újraindításáról, valamint a munkahelyek megvédéséről szól, a járványügyi készültség fenntartása mellett.

„A baloldal azonban most sem volt képes a nemzeti egységre és összefogásra, nem szavazták meg a költségvetést”, mindezzel nemet mondtak a járvány elleni és a gazdaságélénkítő alapra – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Szavai szerint „szégyen, ahogy a baloldal a járvány elleni védekezés során viselkedett, csak hátráltatták az egészségügyi és a gazdasági védekezést”; csak „valótlanságok terjesztésére és kamuvideókra futotta tőlük”, és ezt a „gyalázatos viselkedést” folytatták a jövő évi költségvetéssel összefüggésben is, „nem érdekli őket a magyar emberek sorsa”.

Halász János hangsúlyozta: a 2021-es költségvetés azt biztosítja, hogy a világjárvány okozta károk után helyreállhasson a magyar gazdaság, a büdzsé garantálja, hogy „megvédjük a vírus által veszélybe sodort munkahelyeket, és azt, hogy újakat teremtsünk”.

Éppen ezért a gazdaság- és munkahelyvédelmi alapra 2500 milliárd forintot, a járvány elleni védekezésre 3000 milliárdot ad a költségvetés – jelezte a Fidesz-frakció szóvivője, aki arról is beszélt, hogy több pénz marad a gyermekes családoknál, a vállalkozásoknál, a nyugdíjasoknál, de több jut az egészségügyre, az oktatásra és az önkormányzatokra is.

„Mindemellett továbbra is meg tudjuk védeni Magyarországot a bevándorlástól” – fűzte hozzá Halász János, megjegyezve: a teljes baloldal mindezt nem támogatta, ami – mint mondta – azt bizonyítja, hogy „továbbra sem akar segíteni a járvány elleni harcban. Mi azonban azt szeretnénk, hogy Magyarország minél hamarabb újra a növekedés útjára tudjon lépni, ezért szavaztuk meg a költségvetést.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!