Ország-világ

2021.02.04. 10:05

Orbán Viktor: három ütemben indítjuk újra a magyar gazdaságot (videó)

A koronavírus-járvány miatti gazdaságvédelmi akcióterv elérte a célját, a munkahelyek megtartását, decemberben ugyanis már ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt. Most a gazdaság újraindítása a feladat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című fórumán.

Forrás: Facebook / Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy a gazdaság-újraindítási akcióterv első üteme április 1-ig, a második ütem július 1-ig, míg a harmadik része október elejéig tart majd. A gazdaságvédelmi akcióterv véget ért idén január 1-jén – tette hozzá.

A kormányfő kifejtette, hogy nagyon nagy reményekkel készültek 2020-ra, de a járvány miatt a védekezés korszaka jött el. Gúzsba kötött minket a járvány, és nagy gyomrost adott, nagy volt a veszélye annak, hogy teljesen lekötnek minket. A gazdaság egy része még a válság alatt is jól működött. A kormányfő rámutatott arra, hogy a hitelmoratórium révén összességében 3000 milliárd forint maradt a családok és a vállalkozások kezében. 1434 vállalkozás kapott beruházási támogatást, és ezzel 280 ezer munkahelyet sikerült megvédeni.

Orbán Viktor beszédét itt tudja megtekinteni:

A gazdaságba áramlott források több mint fele a kis- és középvállalkozásokat segítette – mondta Orbán Viktor. 2020 decemberében ugyanannyian dolgoztak, mint 2019 decemberében, és ez azt mutatja, hogy a védekezés elérte a célját – mondta a kormányfő. Több mint 4,5 millióan dolgoznak.

Elhárítottuk azt a rendkívüli nagy kísértést, hogy a válság alatt visszatérjünk a segély alapú gazdasághoz

– mondta Orbán Viktor. Ha segélyt kezdünk osztani, akkor pillanatok alatt lecsökken az aktivitási szint. Ettől nagyon sokat szenvedett a magyar gazdaság – tette hozzá.

Nemzeti konzultáció indul az újranyitásról

Orbán Viktor elmondta, hogy a politikai hatalom a közös cselekvés képessége, és ennek legjobb eszköze a nemzeti konzultáció. A nyáron tartott konzultációból kiderült, hogy bizonyos dolgokat elviselnek az emberek, míg másokat nem. Nem tudják elviselni, hogy a munkahelyeket, óvodákat, iskolákat bezárjanak – mondta a kormányfő. A jegybank is részt vett a járvány elleni küzdelemben, összehangolt volt a válságkezelés a két fél között – mondta Orbán Viktor. Összességében a magyar válságkezelés abban is eltért, hogy nem időszakos lazításokból és korlátozásokból állt, hanem állandó mérsékelt korlátozás érvényesül. A fő kérdés, mikor nyithatunk.

A miniszterelnök közölte, hogy február közepén online konzultáció indul a nyitás kérdéseiről. Ez a konzultáció értelmes, mert van vakcina.

Ha van védettség, akkor újra lehet indítani az országot. A vakcina kérdése nem politikai kérdés

– tette hozzá.

A magyar vidék eddigi legnagyobb fejlesztése jöhet

Orbán Viktor elmondta, hogy az új lakások építése terén az évi 20 ezret akarják elérni, de a végső cél a 40 ezres szám elérése. Elindult a 13. havi nyugdíj visszaépítése, és a 25 év alattiak szja-mentességet kapnak.

A magyar kormány azt szeretné, hogy a fiatalok 25 éves korukra meg tudjanak állni a saját lábukon

– tette hozzá. Ehhez kívánnak segítséget nyújtani. A kormány döntött egy új hitelkonstrukció bevezetéséről: ennek lényege, hogy 10 évre 10 millió forint erejéig nulla százalékos hitelt nyújtanak azon kisvállalkozásoknak, akik pénzügyi segítség nélkül nem tudnak újraindulni – mondta a kormányfő.

Varga Mihály pénzügyminiszter, Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, az MKIK elnöke (b-j) a gazdasági évnyitó helyszínén
Fotó: Facebook / Orbán Viktor

Orbán Viktor elmondta, áprilistól indul a gazdasági újraindítási terv második üteme. Ennek része lesz az egyetemek fejlesztése 1500-2000 milliárd forintból . A kormányfő szólt arról is, hogy

a zöld gazdaság és digitalizáció esetében Brüsszel legszorosabb szövetségesei vagyunk.

Fontos pontja lesz ennek a szakasznak a következő nyolc évre szóló agrárstratégia ismertetése, a magyar vidék legnagyobb fejlesztését akarják bemutatni.

Új korszak határán

Új világgazdasági korszak kezdődik – mondta a kormányfő. Ott fognak újranyitni gyárakat, ahol a leginkább versenyképesen működtethetőek – tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy ők beruházásokat és munkahelyeket támogatnak, míg a baloldalon az adóemelés, az állami újraelosztás és a segélyezés háromszögében gondolkoznak. 2019-ben a legtöbb beruházás Koreából, míg 2020-ban Kínából érkezett – mutatott rá a kormányfő.

Az autóiparban az elektromos autók gyártása területén is meg akarjuk őrizni a regionális pozíciónkat, és ez eddig sikerült is.

Orbán Viktor elmondta, hogy közelebb lehet az ötszázalékos visszaeséshez a magyar gazdaság 2020-ban, mint a hathoz. Nagy szerencse, hogy a relatív pozíciónk még így is javulhat Európában – tette hozzá.

Az energiaszektorban 59 százalékos, a bankszektorban 57 százalékos, a média tekintetében 55 százalékos a magyar résztulajdon aránya, tehát sikerült elérni a 2010-ben kitűzött célokat

– mondta a kormányfő. A kiskereskedelem területén nem sikerült áttörést elérni, és éppen hogy elérjük a 2010-es tulajdoni arányokat – mondta a kormányfő. Az építőipar, a vasúti gyártás és az infokommunikáció területén kell elérni az 50 százalékos magyar tulajdoni hányadot, és erről érdemes lenne megállapodást kötni.

Varga Mihály: a járvány megakasztotta a magyar gazdaság felzárkózását

Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a világjárvány emberi és gazdasági válságot is okozott. Az összeomlás három hét alatt történt meg 2020-ban. A magyar gazdaság dinamikus felzárkózását megakasztotta a koronavírus-járvány. De az elmúlt évek lépései erősebbé tették a gazdaságot ebben a nehéz helyzetben is – mondta a miniszter.

2020-ban körülbelül 5-6 százalékos visszaesést vár a tárcavezető. Nincs költségvetési akadálya az emberi élet és a munkahelyek megvédésének – hangsúlyozta a miniszter.

Nagy hiba lett volna, ha ragaszkodunk az elmúlt évek szigorú fiskális politikájához

– tette hozzá.

Varga Mihály elmondta, a hazai államadósság és a hiány is az uniós átlag alatt és szintjén van. Az államadósság szerkezete is megváltozott, a devizaadósság 20 százalék alatti, míg ez 2010-ben jóval 50 százalék felett volt – mondta a miniszter. Az állami beruházások tekintetében 2020-ban az EU első helyén végzett Magyarország, míg a nemzetgazdasági beruházási ráta a 2. helyre volt elegendő az unióban. Lényegében sikerült megőrizni a korábbi magas foglalkoztatottsági rátát.

Varga Mihály azzal számol, hogy

az idei második negyedévben kétszámjegyű növekedés lesz.

Mindez jelentősen függ a járvány lefutásától. A miniszter kiemelte, hogy eddig 68 milliárd forinttal támogatták a hazai egészségipar fejlesztését. A versenyképességet javító intézkedéseket folytatni kell – tette hozzá.

Olyan magyar márkákra van szükség, amelyek a világgazdaságban is jelen vannak – mondta Varga Mihály. A miniszter rámutatott arra, hogy észak-déli különbség kezd kialakulni az országban gazdasági szinten, mindez pedig felülírja a korábbi kelet-nyugati megosztottságot. Nagyon fontos, hogy további előrelépés kell a szakképzésben résztvevők arányában is.

Parragh László: hazánké az EU egyik legjobban teljesítő gazdasága

Parragh László az eseményt megnyitó előadásában elmondta, hogy Németországhoz képest az elmúlt években a magyar gazdaság lényegesen jobban teljesített. Magyarország az EU egyik legjobban teljesítő gazdasága, mivel alacsony a munkanélküliség, magas a beruházási ráta, és 2010-19 között nagyon jelentősen csökkent az államadósság. 2016 után pedig nagyon meredeken nőtt a beruházások értéke Magyarországon, jóval gyorsabban, mint az uniós átlag.

Az MKIK elnöke elmondta, hogy sokkszerű volt a tavaly tavasszal kitört pandémia hatása. A második hullámban jobban érvényesültek a gazdasági szempontok. Ha tavasz végére, nyár elejére véget érnek a korlátozások, akkor idén is szép számokat érhetünk el. Parragh László szerint

a magyar gazdaság 80 százaléka most is jól működik, nincs válságban, bizonyos ágazatok vannak bajban.

A kamarai elnök azt sürgette, hogy a digitalizáció és a zöld gazdaság területén kössenek új megállapodást a kormánnyal.

Parragh László elárulta, hogy a kormány több kamarai javaslatot elfogadott és felhasznált a tavalyi válságkezelés során. 18 éve létezik a Széchenyi-kártya program, amelyet folyamatosan fejlesztenek is. A program révén összesen 600 milliárd forintot helyeztek ki és csak tavaly nyáron 26 ezer hitelügyletet kötöttek – tette hozzá.

Parragh László arról is beszélt, hogy keresleti problémák vannak a világgazdaságban, ami a hazai exportot veti vissza. Jelentősen átrendeződnek a fogyasztási szokások – tette hozzá. Azzal számolnak, hogy

nagyon sok átrendeződés lesz a gazdaságban az újraindulás során.

Nagy veszély a nem teljesítő hitelek aránya és a lánctartozások erősödése – mondta Parragh László, aki szerint a kis-és középvállalkozói szektor kerülhet a következő időszakban nehéz helyzetbe. Számukra az alacsony összegű hitelek jelentenék a megoldást – tette hozzá. Az összefogás sokat segíthet a problémák orvoslásában – hangsúlyozta a kamarai elnök.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján 2021. február 4-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!