a vizsgálat kimutatta

2018.10.23. 16:45

Hamis holt-tengeri tekercseket őriz a washingtoni Bibliamúzeum

2002 környékén nagy számú új tekercstöredék kezdett rejtélyes módon felbukkanni a piacon, noha a szakértők erősen kételkedtek azok valódiságában.

Hamisítvány a washingtoni Bibliamúzeum gyűjteményében lévő holt-tengeri tekercsek egy része – állapították meg német kutatók.

Az 500 millió dollárból megvalósult múzeum kollekciójának központi részét képező tekercsek eredetiségét már a múzeum tavaly novemberi megnyitójakor sokan megkérdőjelezték.

Egy német szakemberek által végzett vizsgálat most egyértelműen kimutatta, hogy az intézmény tulajdonában lévő 16 tekercstöredék közül legkevesebb öt hamisítvány.

A Kr. e. 3. és a Kr. u. 1. század között íródott holt-tengeri tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket Kr. u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől néhány barlangba a Júdeai-sivatagban, a Jerikótól 15 kilométerre délre fekvő ősi település, Khirbet Kumrán közelében.

1947 és 1956 között összesen 981 szöveget tártak fel, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe. A tekercsek jelentős része nem egybefüggő darabban, hanem apró töredékekben maradt fenn, azóta tudósok nemzedékei dolgoznak a szövegrészletek összeállításán.

A tekercsek és töredékek többségét az izraeli régészeti hatóság (IAA) felügyeli, ám 2002 környékén nagy számú új tekercstöredék kezdett rejtélyes módon felbukkanni a piacon, noha a szakértők erősen kételkedtek azok valódiságában.

Mint hangsúlyozták akkoriban, ezeket a „leleteket” kifejezetten az Egyesült Államokban élő neoprotestáns (evangéliumi) keresztényeknek szánták, akik hajlandóak nagy pénzeket fizetni a tekercsekért. A szakértőknek a jelek szerint igaza lett: állítólag egy texasi papnevelde és egy kaliforniai egyetem is dollármilliókért vásárolt tekercstöredékeket.

A lelkes felvásárolók között volt annak idején a milliárdos Green család is, amely a művészeti és kézműves cikkek árusítására szakosodott oklahomai Hobby Lobby cég tulajdonosa és egyben a washingtoni Bibliamúzeum elsődleges támogatója.

Az amerikai áruházlánc tavaly júliusban azzal került a figyelem középpontjába, hogy lemondott több ezer ősi iraki műtárgyról, köztük ékírásos kőtáblákról és kövekről, amelyeket a Közel-Keletről csempésztek az Egyesült Államokba oly módon, hogy szándékosan meghamisították a termékek eredetlevelét, továbbá beleegyezett egy hárommillió dolláros pénzbüntetés kifizetésébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!