bűnügy

2019.01.14. 10:40

Hat év fegyházat kapott egy gyerekmolesztáló 

Számítógépén csaknem százhúszezer pornográf – köztük fiatalkorú fiúkról és lányokról – készült felvételt találtak.

Jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy pécsi férfit, aki 2014 márciusa és szeptembere között több kiskorú fiút is molesztált.

A törvényszék hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vádlottat tavaly szeptemberben első fokon három rendbeli szexuális erőszak, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia bűntettében, valamint szeméremsértés vétségében találták bűnösnek.

A másodfokon eljárt törvényszék a Pécsi Járásbíróság határozatát annyiban változtatta meg, hogy a szexuális visszaélést – figyelemmel az elkövetés körülményeire – szeméremsértésnek minősítette. Egyebekben – így a kiszabott büntetés tekintetében is – a határozatot helybenhagyta.

A járásbíróság korábban kötelezte a vádlottat a csaknem ötszázezer forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint négy évre kitiltották őt egy pécsi parkból is.

A férfi 2014 tavaszától rendszeresen megjelent a parkban azért, hogy kiskorú fiúkkal megismerkedjen, majd „előttük szeméremsértő magatartást tanúsíthasson vagy őket arra bírja rá”. A parkban játszó gyerekeket gyakran fagylaltra, édességre, üdítőre hívta meg, hogy beszélgethessen velük, és eközben gyakran szexuális tartalmú témákat vetett fel.

Többüket autóval a szőlőjébe is elvitt, ahol egyebek mellett az ölébe ültette és simogatta őket – derül ki a közleményből.

A vádlott számítógépén csaknem százhúszezer pornográf – köztük fiatalkorú fiúkról és lányokról – készült felvételt találtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!