Nemzetpolitika

2017.10.25. 23:24

Hat felújított magyar óvodát adtak át Kárpátalján

A beruházás a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében, magyarországi támogatásból valósult meg.

Az Ungvári és Munkácsi járások hat magyarlakta települését érintő gyermekintézmény-átadások alkalmából az Ungvári járásbeli Nagydobrony óvodájában tartott szerdai sajtótájékoztatón Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa elmondta: az óvodafejlesztési program első szakaszában Kárpátalján 22 új óvoda épül vagy létesül, és 80-at újítanak fel, míg a második szakaszban 10 új óvoda épül, további 50-et pedig korszerűsítenek.

A két szakasz valamennyi óvodát érinti, amihez komoly továbbképzési tanfolyamok társulnak – tette hozzá. Jelezte, minden kárpátaljai magyar óvoda fog kapni még karácsony előtt egy olyan játszó- vagy magyarsarkot, amely erősíti a gyermekek kötődését a magyar nyelvhez és kultúrához, valamint egy-egy laptopot 55 gigabájtnyi magyar mesével telepítve.

Grezsa István közölte, a magyar kormány összesen 4,5 milliárd forintot szán Kárpátalján a magyar óvodák korszerűsítésére és építésére,

a fő cél ugyanis az, hogy 54 ezerről 64 ezerre nőjön a Kárpát-medencében magyar óvodákba járó gyermekek létszáma.

Kárpátalján különleges jelentőségű az óvodafejlesztési program megvalósítása, mert a térségben nagyon rossz állapotban van az infrastruktúra, így sok mindent kell építeni – mutatott rá.

Hangsúlyozta: „Kárpátalját egy vonatkozásban külön kiemeltük, ugyanis úttörő kezdeményezésként 50 millió forint értékben ovifocipályákat telepítünk a négy legnagyobb létszámú óvodába, egyiket épp Nagydobronyban.” Mint kifejtette, a jelentős óvodafejlesztési beruházás mélyreható változásokat fog eredményezni nemcsak a gyermekek, hanem a szülők és így az egész magyar közösség életében.

Grezsa István (j), Orosz Ildikó és Brenzovics László a sajtótájékoztatón
Fotó: MTI / Nemes János

Orosz Ildikó, az óvodafejlesztési program lebonyolításában részt vevő Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy a projektet kiterjesztette Kárpátaljára. Elmondta, hogy a program megvalósítását féléves állapotfelmérés előzte meg, amelynek során kiderült, hogy

sok magyar település állami óvodájában áldatlan állapotok uralkodnak, a gyermekek még a szovjet időkből származó ágyakban, matracokon alszanak, sparhelten főznek, füstölő cserépkályhával fűtenek.

Elmondása szerint vannak települések, ahol új óvodát kell építeni, míg több helyen megvásárolt épületekben alakítják ki a gyermekintézményt. Különösen fontosnak nevezte, hogy a lakossági igényeknek eleget téve olyan falvakban is létesülnek magyar óvodák, ahol korábban nem voltak.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője azt hangsúlyozta, hogy minden közösségnek a legfontosabb a gyermekek jövőjének biztosítása, aminek elengedhetetlen feltétele a megfelelő nevelés és oktatás.

Örvendetesnek mondta, hogy a magyar kormány gondolt a külhoni nemzettársak megsegítésére, és soha nem látott mértékben nyújt támogatást a határon túli magyar óvodák fejlesztésére, amiből Kárpátalja is igen jelentős mértékben részesül. Ez mindenképpen erőt, biztatást ad a kárpátaljai magyaroknak a jövőt illetően a mostani nehéz időkben – emelte ki a kárpátaljai magyar politikus.

Borítóképünkön Grezsa István az óvodások fellépését nézi az egyik felújított magyar óvoda átadásán Kisdobronyban. Forrás: MTI / Nemes János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!