Államtitkári nyilatkozat

2018.10.10. 14:32

Határvédelem nélkül Magyarország átjáróház lenne

Ha van politikai akarat, akkor meg lehet védeni Európa schengeni határát, és meg lehet állítani az illegális migrációt.

A magyar határvédelem nélkül Európa is védtelen lenne, ezért a kormány semmilyen módon nem támogatja a legújabb brüsszeli törekvéseket, amelyeknek az a céljuk, hogy elvegyék a határvédelmet a tagállamoktól – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán az országgyűlési bizottságokban történt meghallgatások után az MTI-nek.

Kontrát Károly szerint a magyar határvédelem a tömeges migráció kezdete óta bizonyítja, ha van politikai akarat, akkor meg lehet védeni Európa schengeni határát, és meg lehet állítani az illegális migrációt.

A bevándorláspárti erőknek azért van az útjában a magyar határvédelem, mert ők nem megállítani, hanem megszervezni és legalizálni akarják a migrációt. Azért akarják elvenni a határőrizet jogát, hogy még több migránst engedjenek be – jelentette ki.

Hangsúlyozta, mindent meg fognak tenni, hogy ezektől a tervektől megvédjék Magyarországot.

Kitért arra is, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kedden, a honvédelmi és rendészeti bizottság pedig szerdán vette napirendre a határvédelem ügyét, és hallgatta meg a kormány, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatok beszámolóját.

Minden biztonsággal foglalkozó szakértő egyetért abban, hogy Európa számára a migráció az elkövetkezendő időszakban is egy nagyon súlyos probléma lesz – közölte.

Kifejtette, a balkáni migrációs útvonal továbbra is aktív. Görögországban, Törökországban, Szerbiában is migránsok tömegei várakoznak. Afrikából pedig továbbra is gazdasági bevándorlók milliói akarnak eljutni Európába.

A védelemre tehát hosszú távon szükség lesz, ugyanis magától nem fog csökkenni a migrációs nyomás, különösen amíg bevándorláspárti vezetése van Brüsszelnek – mondta az államtitkár.

Hozzátette, a Magyarország felé irányuló illegális migráció kizárólag a határvédelemnek és a kerítésnek köszönhetően csökkent. Ez késztette a migránsokat arra, hogy új útvonalakat keressenek, és ez tart sokakat vissza arról, hogy itt próbálkozzanak.

Ha Magyarország megszüntetné vagy átadná Brüsszelnek a határvédelmet, akkor ismét átjáróházzá változna az ország, sőt, a megszigorított osztrák határvédelem miatt Magyarországon is feltorlódnának a migránsok, ahogy az a Balkánon történik, ahol már krízishelyzetet okoz a több ezer migráns ellátása és a velük járó biztonsági, valamint közegészségügyi problémák – vélekedett Kontrát Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!