ötvenmilliárd a kár

2017.10.13. 08:37

Havi félezer bűntettet tárt fel a NAV

Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.

A feltételezett tettesek összesen ötvenmilliárd forintos kárt próbáltak okozni, a hatóság harmincmilliárd forintot, vagyis a summa több mint felét visszavette a bűnelkövetőktől, ezzel is csökkentve a kárt - írja a pénteki Magyar Idők

A feltárt bűncselekmények meghatározó részében költségvetési csalás gyanúja miatt indul eljárás, forgalmiadó-visszaélést gyakran követtek el az utóbbi időben például étolajjal, kávéval, esetleg műtrágyával vagy éppen élelmiszer-adalékkal.

A lapnak a NAV vezetője úgy fogalmazott, egyre nehezebb adócsalást elkövetni Magyarországon, s ma már az illegális vagyonok kimentése sem könnyű feladat. Tállai András beszélt az úgynevezett megelőző bűnüldözés fontosságáról, vagyis arról is, hogy a NAV-nak a lehető leghamarabb észlelnie kell a kétes folyamatokat, egy-egy szereplő visszaélési kísérletét, s még a károkozás előtt le kell csapni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!