Fenyő-gyilkosság

2018.04.19. 16:18

Házi őrizetbe kerülhet Gyárfás Tamás

Házi őrizet elrendelését indítványozta csütörtökön a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként kihallgatott Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség, ennek értelmében a volt úszószövetségi elnököt hazaengedik.

Budapest, 2016. április 11. Gyárfás Tamás elnök távozik a Magyar Úszó Szövetség elnökségi ülésérõl a belvárosi Kossuth Lajos téren 2016. április 11-én. Az ülésen Hargitay Andrást választották meg a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitányának. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A főügyészség közleményében azt írta: ha az ügyészség nem előzetes letartóztatásra, hanem a gyanúsított házi őrizetének elrendelésére tesz indítványt, az őrizetbe vételt meg kell szüntetni. Ennek megfelelően a Fővárosi Főügyészség a gyanúsított őrizetbe vételét megszünteti, és kiengedéséről haladéktalanul intézkedik.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a kényszerintézkedés elrendelésének kérdésében pénteken dönt, ezen Gyárfás Tamás köteles megjelenni.

A Főügyészség közleményében kifejtette: a nyomozó hatóság a gyilkossági ügyben Gy. Tamást mint felbujtót gyanúsítottként hallgatta ki, majd az őrizetbe vételéről döntött. A Fővárosi Főügyészség a rendelkezésre álló adatokat megvizsgálva megállapította, hogy a gyanúsítottal szemben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése szükséges és indokolt. Ugyanakkor a legsúlyosabb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás helyett a főügyészség a gyanúsított házi őrizetének elrendelésére tesz indítványt, nyomkövető technikai eszköz alkalmazása mellett.

A főügyészség álláspontja szerint ugyanis különösen a gyanúsított személyi körülményeire, eddigi életvezetésére, valamint arra, hogy „a nyomozó hatósággal együttműködő magatartást tanúsított, az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel az enyhébb kényszerintézkedéssel is biztosíthatók”.

Kitértek arra is, hogy a terhelt a gyanúsítás, valamint a bűnügyi őrizet elrendelése ellen is panaszt jelentett be. A Fővárosi Főügyészség viszont a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azt állapította meg, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény megalapozott gyanúja egyértelműen fennáll, és kihallgatásakor a bűnügyi őrizetbe vétel törvényi feltételei is megállapíthatóak voltak, ezért a gyanúsítotti kihallgatás, valamint őrizetbe vétel törvényes és megalapozott volt. A főügyészség ezért a panaszokat elutasította – írták.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) múlt kedden tette közzé, hogy 2017. október 31. óta folytatják a nyomozást a Fenyő János ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében. Egy héttel később azt közölték: az ügyben Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai Budapesten elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Az NNI az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott Portik Tamást is emberölésre való felbujtással gyanúsítja.

Gyárfás Tamás védője, Bánáti János ügyvéd szerdán honlapján azt írta: Gyárfás Tamás gyanúsítotti kihallgatásán tagadta, hogy két évtizede arra utasította volna P. T.-t, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A volt médiavállalkozó és magyar úszószövetségi elnök, a sportág nemzetközi szövetsége, a FINA végrehajtó bizottságának jelenlegi tagja többórás vallomásában részletezte Fenyő Jánossal kialakult vitáját, majd az ezt követő „megbékélést”, és leírta P. T.-vel való kapcsolatát is – tette hozzá.

Gyárfás szerint abszurd a gyanúsítása

Abszurd felvetésnek nevezte meggyanúsítását Gyárfás Tamás. A volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó azután nyilatkozott az Echo Tv-nek a Nemzeti Nyomozó Iroda VI. kerületi épülete előtt, hogy a Fővárosi Főügyészség házi őrizetének elrendelését indítványozta, aminek értelmében hazaengedték.

Úgy fogalmazott, „itt egy manipulatív, összevágott hordalék van, és nyilván ez megtéveszt sokakat”, ugyanakkor biztos benne, hogy tisztázódik a helyzet. Szólt arról is, hogy a bizonyítéknak tekintett hangfelvételt hozzá dobták be, és ő adta át a rendőrségnek. Hozzáfűzte: nem tett volna ilyet, ha netán úgy érzi, hogy ez rá nézve „dehonesztáló”.

Gyárfás Tamás arról is beszélt, hogy korábban többször megkereste egy férfi, aki Fenyő János meggyilkolásáról is beszélgetett vele. Beszámolója szerint a férfi olyanokat mondott, hogy „na, mit szólsz ahhoz, hogy Fenyő János meghalt, ugye, milyen jól jött neked, most neked könnyebb az élet”.

Gyárfás Tamás elmondása szerint ő erre azt válaszolta, könnyebb, de nem vett részt a gyilkosság előidézésében. Hozzátette, televíziósként jól tudja, milyen könnyű összevágni úgy egy anyagot, hogy az negatív színben tüntessen fel valakit. „Nincs titkom” – jelentette ki végül.

Gyárfás Tamást kedden vették őrizetbe, mert a gyanú szerint több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott Portik Tamásnak, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

Ügyvédje szerint a volt médiavállalkozó és magyar úszószövetségi elnök a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, és a „leghatározottabban” tagadta a terhére rótt cselekményt.

Borítóképünkön Gyárfás Tamás elnök távozik a Magyar Úszó Szövetség elnökségi üléséről 2016. április 11-én

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!