a világháború árnyéka

2017.09.03. 11:43

Hetvenezer embert lakoltattak ki a Frankfurtban talált bomba miatt

Az evakuálás a legnagyobb szabású akció volt a világháborúból visszamaradt robbanószerkezetek hatástalanítására indított németországi műveletek sorában.

Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát csaknem 70 ezer embernek vasárnap a németországi Frankfurtban, mert egy építkezésen rábukkantak egy második világháborús bombára.

A közel 1,5 tonnás brit bomba miatt másfél kilométer sugarú körben lezárták a környéket, Frankfurt Westend és Nordend nevű részét, a város legsűrűbben lakott területét. Ki kell üríteni két kórházat és több szállodát is. A helyieknek reggel 6 és 8 óra között kellett elhagyniuk a lezárt területet, ezután kezdték meg mindazok elszállítását, akik nem tudtak önállóan távozni.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap helyszíni jelentései szerint a kiürítés rendben halad, és befejezése után, nagyjából 12 órától a tűzszerészek megkezdik a bomba hatástalanítását.

A munka várhatóan négy órán át tart majd, és ha minden a tervek szerint alakul, estére mindenki visszatérhet otthonába.

A legtöbben rokonokhoz, ismerősökhöz mentek, vagy a kirándulást választották. A frankfurti nemzetközi vásár területén kialakított átmeneti szükségszállásokon viszonylag kevesen jelentek meg.

A légi felvételek alapján megtalált robbanótest az úgynevezett háztömbromboló (blockbuster) szerkezetek családjába tartozik, funkciója az épületek tetőszerkezetének és nyílászáróinak felnyitása, hogy szabaddá tegye az utat a légitámadás második hullámában ledobott gyújtóbombáknak.

Németországban évente nagyjából ötezer második világháborús bombát találnak, és becslések szerint még több százezer lehet a talajban.

(Borítókép: AFP / Boris Roessler / dpa)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!