problémák

2020.10.21. 13:17

Hidvéghi: továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben

Továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából – jelentette ki Hidvéghi Balázs a Fidesz uniós parlamenti (EP) képviselője szerdai sajtótájékoztatóján a belga fővárosban.

A politikus a rendőri erőszakról szóló keddi európai parlamenti plenáris vita kapcsán azt mondta, hogy több mint két éve nem tisztázódtak a szlovák Jozef Chovanec halának körülményei, aki belga rendőri őrizetben halt meg.

Az EU sem tette meg a megfelelő lépéseket, hogy az igazság kiderüljön – közölte.

Idézte Mark Rutte holland kormányfőt, aki a napokban arról beszélt, hogy országában rendszerszintű a rasszizmus.

„Mindkét ügy azt mutatja, hogy Belgiumban és Hollandiában is jogállamisági problémák vannak, de ezekről az EU mélyen hallgat”

- emelte ki.

Hozzátette továbbá, hogy 2006. őszi magyarországi tiltakozások folyamán Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök békés tüntetők ellen vezényelte ki a rendőrséget, amelynek során, volt, aki szeme világát vesztette el a hatósági erőszak következtében.

Ezek a túlkapások egy vitát sem érdemeltek meg az uniós parlamentben – emelte ki.

Mint mondta,

a jogállamiságot politikai fegyverként használja az EU, és önkényes mércét használ azon országokkal szemben, amelyekkel értékrendbeli vitában áll.

Kifejezte azon véleményét is, hogy „az EP-nek nem haszontalan vitákat kéne napirendjébe emelnie, hanem a koronavírus-járvány elleni védekezésről és a gazdasági helyreállításról kellene tárgyalnia.

Újságírói kérdésre válaszolva, közölte, hogy Magyarországon a zsidó közösségek biztonságban élnek, ellentétben Michael Roth német államtitkár állításaival, aki a közelmúltban antiszemita vádakat fogalmazott meg Magyarország ellen.

”Nálunk a közrend erős, és határainkat megvédjük az illegális migránsoktól, akik jelentősen hozzájárulnak az antiszemitizmus erősödéséhez Európában„

- húzta alá Hidvéghi Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!