29°
28°
18°

Csípőrázás az Arénában

Tízezres közönség előtt lépett fel a fővárosban a Black Eyed Peas. Az amerikai zenekar bizonyította: koncerten sem vallanak szégyent.

A macsók és a Fergie-klónok is élvezték a profi előadást

Mintha egy pletykalap bulifotó-albumába csöppentünk volna vasárnap este az Arénában: műnök macsókkal, önjelölt hírességek díszkísérettel, 12 éves kirakati babák mit sem sejtő édesanyjukkal. Talán szülőföldjén, Kaliforniában másképp fest a Black Eyed Peas közönsége, budapesti koncertjükre azonban ez jutott.
A zenekar Bukarest után érkezett hozzánk, ezt a koncert során többször el is ismételték. De azt is megtudhattuk a „népek olvasztótégelye” közhelyt tökéletesen illusztráló – a Black Eyed Peas egy fülöp-szigeteki, egy mexikói származású és egy afroamerikai fiúból és egy szőke, skandináv felmenőkkel büszkélkedhető nőből áll – tagoktól, hogy szeretik a gulyást. Ezúton köszönnénk meg, hogy legalább magyar népdalt nem próbáltak elénekelni.

Nem említettük még az énekesnő, Fergie több ezer a koncertre felvonuló hasonmását – a csípőringatás még nem megy nekik annyira profi módon, és alulméretezett pólójuk alól sem annyira feszes has buggyan ki, mint a csontsovány énekesnőé, viszont lehet, hogy szebben tudnának énekelni. Fergie hangerejével nincs persze baj, sőt, biztos kevesen mondhatják el magukról, hogy egyik kezükön cigánykereket hányva a másik kezükben mikrofonnal énekelnek. Amikor azonban a Guns n” Roses egyik dalát próbálta előadni, az finoman szólva félrecsúszott.
A Sweet Child O” Mine másfél perces változata volt a kétórás produkció mélypontja, ezenkívül azonban nem nagyon lehet panaszkodni arra, ami a színpadon történt.

A zenekar tagjai profi módon énekelték-táncolták végig a rádiókban unásig játszott dalok koncertre igazán ötletesen átdolgozott változatát. Az óriáskivetítőn is inkább a csajos-autós-strandos klipek forogtak, az, hogy az utolsó lemezük, a Monkey Business címére utaló majom feje néha átlényegült George Bush arcává, még igazán belefért. (Újabb dícséret: nem kellett a közönségnek kórusban szapulnia az amerikai elnököt, pedig a zenekar otthon nem rejti véka alá a jelenlegi washingtoni vezetéssel kapcsolatos ellenszenvét.)
A koncertet műnőék, macsóék és a Fergie-klónok is láthatóan élvezték. Talán még egy-két táncmozdulatot is ellestek a színpadról: jól fog mutatni egy pletykalap bulifotóin.

Fogy körülötte a levegő
Az EU tagállamai nem támogatják Webert
fotók / 14 perce
Ittas társának engedte át a motort
Az ügy adatai szerint 2019. április 30-án 19 óra körül Kaposkeresztúron, a Dózsa György utcában egy motoros elesett és könnyű sérüléseket szenvedett.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy KÜCSÖN LAJOS Kaposvár, Kisgát utcai /volt belegi/ lakos 93 évesen elhunyt. Temetése június 24-én, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, és az emlékeket. Bennünk él egy arc, s végtelen szeretet, Amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, Csak próbálkozunk élni nélküled.” Fájó szívvel emlékezünk ID. BODÓ LÁSZLÓ volt lengyeltóti lakos, halálának első évfordulóján. Gyászoló családja
„Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendben, csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapám, kisfiam, öcsém IFJ. MERICS KÁROLY MIKLÓS 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 24-én, hétfőn, 10 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Együttérzésüket csak egy szál virággal fejezzék ki. Nyugodjék békében! Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR GÉZA GYULA szőlősgyöröki majd balatonboglári lakos elhunyt. Búcsúztatása június 21-én, 11.30 órakor lesz a szőlősgyöröki temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAUF JÓZSEFNÉ György Rózsa somogyvári lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése június 22-én, szombaton, a 9 órai gyászmisét követően, a somogyvári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy BENCSIK TIBOR a csurgói Nagyváthy Szakközépiskola Tangazdaságának volt vezetője 67 éves korában elhunyt. Hamvait a csurgói József Attila utcai temetőben június 24-én 15.30 órakor helyezzük végső nyugalomba. Kérjük, hogy szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
„Az emlékezés a lélekben terem, s a lélek nem hal meg sohasem” /Goethe/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJOR LÁSZLÓ szobafestő kaposmérői lakos 61 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése június 21-én, pénteken 9 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Soha nem feledünk mindig velünk maradsz. Halálod míg élünk fájó emlék marad.” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy MÉSZÁROS ISTVÁN Kaposvár, Buzsáki utcai lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése június 21-én, pénteken, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Minden külön értesítés helyett. Szerető családja
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. HOSSZÚ JÓZSEFNÉ volt nagyatádi majd segesdi lakos életének 91. évében elhunyt. Temetése június 20-án, csütörtökön, a 10 órai gyászmisét követően 10.30 órakor lesz a nagyatádi központi temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését. A gyászoló család
Szomorú számunkra ez a nap, ma 40 éve, hogy nem vagy melletünk. Hiányod pótolhatatlan. Szeretettel gondolunk Rád és imádkozunk Érted. NYAKAS LÁSZLÓNÉ Somogyi Ágnes kiskorpádi születésű bárdudvarnoki lakosra. Szeretteid
Tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy BENKED ISTVÁN életének 94. évében elhunyt. Hamvait június 21-én, 11 órakor helyezzük örök nyugalomra Szigetváron a Turbéki temetőben lévő családi sírboltba. Szerettei
„Minden ember annyit ér, amekkora hiányt hagy maga után, s amennyire boldogtalanok és vigasztalanok vagyunk saját árvaságunkban.” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JENŐ Kaposvár, Munkácsy Mihály utcai lakos életének 74. évében elhunyt. Utolsó útjára június 20-án, csütörtökön, 12.30 órakor kísérjük a kaposvári Keleti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
"Istenke, vedd térdedre édesanyámat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt, ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a nevedet." Soha el nem múló fájdalommal emlékezem, drága édesanyám LÉBER EDINA halálának fél éves évfordulójára. Gyászoló fia
"Telnek a napok, hetek, hónapok, hiányzik valaki, aki örökre itt hagyott. Az élet csendesen megy tovább, de fájó emléked elkísér egy életen át." Fájó szívvel emlékezünk GAZDIG ANTALNÉ Hengerics Terézia halálának 3. évfordulóján. Férjed és leányod
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik KOPP ÁDÁM temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban velünk éreztek. Gyászoló család
Emlékezés IFJ. ESKÜDT ZOLTÁNRA Zoltira 21 év óta minden évben eljön ez a nap, amelyen örök fájdalommal emlékezünk a drága gyermekre. Szerettei
"Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlünk. De a szíved melege, itt maradt közöttünk. Hirtelen halálod, megtörte szívünket, Örökre őrizzük drága emlékedet." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, életünk legszomorúbb napjára FÁBIÁN ZSOLT halálának első évfordulóján. Szerető szüleid és szerettei
"Szerető szívem csak értetek dobogott, Megfáradt a testem, s végleg elhallgatott. Bánatos lelkem most felszállott a mennybe, Ott veletek leszek örökkön-örökre." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENCS JÓZSEFNÉ volt Kaposvár Ruhagyár dolgozója, jutai lakos, 85 éves korában elhunyt. Temetése június 14-én, pénteken, 10 órakor a jutai temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló fia József, és unokája Balázs
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÁSZONDI KÁROLYNÉ kaposvári lakos, életének 59. évében elhunyt. Temetése június 13-án, csütörtökön, 11 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS ANTAL lengyeltóti lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése június 14-én, a 14 órai gyászmisét követően lesz a lengyeltóti Keleti temetőben. A gyászoló család
ritkaság / 25 perce
Freddie Mercury eddig nem hallott felvétele jelent meg
az elmúlt rövid időszakban / 40 perce
Jelentősen megugrott a disznó ára
mindenhol felbukkannak / 56 perce
A kozmetikumokban is vannak mikroműanyagok
fotók / 1 órája
Újjászülető gépmadarak: a kaposújlaki javítóbázison elkél a segítség
Koszorus Rita rita.koszorus@mediaworks.hu
kárösszefoglaló / 1 órája
Sok kárt okozott a vihar Somogyban
Sonline
100 éves az OMÉK / 1 órája
Írjon dalt és nyerjen!