PDSZ: pedagógusokat bocsáthatnak el a forráskivonás miatt

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint százmilliárd forintos forráskivonást hajtanak végre a középfokú oktatás területén, ami miatt pedagógusokat bocsáthatnak el.

Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, régen látott megszorítás a 2015-ös költségvetésből kiolvasható forráskivonás, amelynek legnagyobb vesztese a középfokú oktatás lesz.

Elmondása szerint jelentősen csökkenteni fogja a közoktatás spektrumát a forráskivonás, és úgy mérséklik a középfokú oktatásban résztvevők számát, hogy csökkentik a párhuzamosan indítható osztályok számát. Ez viszont előre vetíti, hogy kevesebb diákhoz kevesebb tanár is kell – fűzte hozzá.

Mendrey László azt kérte a parlamenti képviselőktől, hogy a költségvetés közoktatásra vonatkozó részét tárgyalják újra vagy ne fogadják el.

Jelezte, hogy levelet küldött minden szakszervezetnek, amelyekkel 2011-ben megalakították a sztrájkbizottságot, és arra kérte őket, hogy egyeztessenek a következő lépésekről. Hangsúlyozta: ha nem jutnak eredményre a képviselőkkel, akkor “van oka” a sztrájkbizottsági tárgyalásoknak, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor el kell gondolkodni a további érdekérvényesítő lépésekről. Kérdésre válaszolva elmondta, nem tartja kizártnak sem az utcára vonulást, sem a sztrájkot.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Egy lokálpatrióta Boglárról, akinek küldetése a civil összefogás
2
Mutatjuk hol vadásznak a gyorshajtókra
3
A Sound biztonsági őre feljelentette a rendőrkapitányt
4
Árokba borult autók tarkították a somogyi látképet
5
Embereket permetezett le a repülő Inámpusztán?
kitüntetés
FINA-díjat kaptak a vizes vb szervezői
Tömegjelenet / 5 órája
Négy piros lap – félbeszakadt a Rákóczi edzőmeccse
A Kaposvári Rákóczi FC Rajczi Péter góljával megszerezték a vezetést, majd egy tömegjelenet miatt félbeszakadt a találkozó.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy KERESZTES JÓZSEF JENŐ 66 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 1-én, kedden a 14 órai gyászmisét követően lesz a kaposmérői temetőben. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy TELKES FERENCNÉ csurgói lakos, életének 94. esztendejében elhunyt. Temetése július 28-án, 11 órakor a csurgói Sarkadi temetőben lesz. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOGDÁN LÁSZLÓNÉ Szőke Irén volt somogybabodi lakos életének 88. évében elhunyt. Temetése július 29-én, a 9 órai gyászmisét követően, a somogybabodi temetőben lesz. Gyászoló családja
Felvételi / 7 órája
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat
Sikerült / 7 órája
Jó böngészést – íme, a felvételi ponthatárok!
Sonline
Környezetvédelem / 9 órája
Letették a 290 milliós beruházás alapkövét
Kraft-Hosszú Ildikó
vizes vb – úszás / 10 órája
Egy érem jutott a magyar úszóknak szerdán
Kasszasiker / 11 órája
Megvan, hogy mikor támad újra Wonder Woman!
özönvíz / 11 órája
Árvíz sújt több németországi települést, egy ember eltűnt