Putyin meghátrált: lőttek a Déli Áramlatnak

Az orosz elnök Törökországban jelentette be: az EU ellenkezése miatt nem épül meg a gázvezeték.

Oroszország nem folytatja a Déli Áramlat projekt megépítését – számol be Vlagyimir Putyin bejelentéséről a vg.hu. Az orosz elnök törökországi látogatásán azt közölte, hogy nem építi meg a vezetéket, mivel az Európai Unió ellenzi azt. „Ha Európa nem akarja a vezeték megépítését, akkor nem fogjuk megvalósítani a projektet. Nem kezdhetjük el a tenger alatti építkezést, amíg ezt Bulgária nem hagyja jóvá” – hangsúlyozta Putyin. A Déli Áramlat Bulgárián keresztül épülne meg, és úgy juttatná el a gázt Európába, elkerülve Ukrajnát. A tervek szerint akár már jövőre is elindulhatott volna a gáz a vezetéken.

Az orosz államfő kijelentését Moszkvában Alekszej Miller, a Gazprom elnöke is megerősítette. „A projektet lezártuk. Ennyi” – válaszolta a Reuters kérdésére Miller.

A vezeték építését éppen két éve, 2012. december 6-án indították el ünnepélyes körülmények között, ám azóta semmi nem történt. Sőt, részben az Európai Unió ellenkezése miatt több ország, illetve cég vissza is lépett a Déli Áramlat megépítésétől, vagy legalábbis felfüggesztették az ezzel kapcsolatos munkálatokat. Lapunk úgy tudja, Magyarországon is visszavonták az ezzel kapcsolatos tendert. Néhány héttel ezelőtt ugyanakkor a Gazprom azt jelezte, a vezeték a korábban tervezettnél jóval többe – 16 milliárd euró helyett 23,5 milliárd euróba – fog kerülni.

Legolvasottabb

1
Műszaki csoda? 167-el mérte be a Véda a 12 éves Skodát
2
Tömegverekedés – enyingi romák csaptak össze testépítőkkel Siófokon
3
Rabul ejtett vőlegény, traktoros ara – szerinted, melyik jobb?
4
Sokkolta a roma diákot a könyvtárba zárás
5
Tizenhét baleset – leesett az első komolyabb hó Somogyban
Erősen felhős
H
-3°
K
-2°
Sz
-1°
Cs
-1°
kasszasiker
Letarolta az amerikai mozikat az új Jumanji
ökumenikus imahét / 44 perce
Erdő Péter: szorosan egybetartozunk az üldözött keresztényekkel
Mindent meg kell tenni azért, hogy az otthonaikból elüldözött keresztények hazatérhessenek – mondta Erdő Péter bíboros, prímás a budapesti Szent István-bazilikában.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. VÖRÖS IMRÉNÉ Julika a kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott tanára, életének 88. évében, szerettei körében örök álomra hajtotta fejét. Temetése január 27-én 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY JÁNOSNÉ Schmidt Erzsébet elhunyt. Temetése január 23-án, kedden 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei
„Úgy mentél el szótlan, csendben, meggyötört tested sírhalom. Elpihentél a csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY JÓZSEF volt VBKM dolgozó Kaposvár, József utcai lakos életének 83. évében türelemmel viselt betegség után csendesen elhunyt. Temetése január 24-én, szerdán 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
"Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki bajban megfogja a kezed. Milyen fontos volt is neked, csak abban tudod meg, ha már nincs veled." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk VÖRÖS JÓZSEF volt Egyenes úti lakos halálának 5. évfordulójára. Szerető feleséged és családod.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA DEZSŐ 87 éves korában elhunyt. Temetése január 23-án, kedden 13 órakor lesz a barcsi Béke-úti temetőben. Gyászoló családja
"Ha bús napjaim le fognak telni, odamegyek hozzád megpihenni." Soha el nem múló fájdalommal emlékezem SZENTESI BÉLA volt kaposfői lakosra, halálának 8.-ik évfordulóján. Bánatos felesége
Fájdalommal tudatjuk, hogy HARMATH LÁSZLÓ nyugalmazott tanár életének 79. évében váratlanul elhunyt. Kollégánkat január 26-án 12.30 órakor kísérjük utolsó útjára a kaposvári Nyugati temetőben. A Pécsi Utcai Tagiskola nevelőtestülete
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézetek az égre.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUBER JÓZSEFNÉ Juhász Gabriella Erika fonyódi lakos, életének 75. évében elhunyt. Temetése január 22-én hétfőn, a 10 órai gyászmisét követően 10.45 órakor a fonyódi temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÁRVAINÉ DR. CZÉKUS GABRIELLA siófoki lakos életének 65. évében elhunyt. Hamvait január 23-án, kedden 14 órakor Siófokon a szépvölgyi utcai temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk DR. GOMBOS LAJOSNÉ Valika életének 79. évében elhunyt. Hamvait édesapánk mellé örök nyugalomra helyeztük. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÉGH ISTVÁNNÉ Panni néni Kaposvár, Arany János utca 2. szám alatti lakos, a VBKM volt dolgozója 82 éves korában elhunyt. Temetése január 24-én, szerdán 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei
"Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LANTOS TIVADARNÉ Dobrovics Erzsébet - Csöre kaposvári lakos, 73 éves korában elhunyt. Utolsó útjára katolikus szertartás szerint, január 26-án 10 órakor kísérjük a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH GYÖRGY kaposvári lakost, volt Kométa dolgozót január 14-én, életének 74. évében sok küzdelem után legyőzte betegsége. Temetése január 23-án, kedden 11 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. Gyászolja: párja, lánya, unokái, veje
Fájdalommal tudatjuk, hogy TAPSONYI JÁNOSNÉ 82 éves korában elhunyt. Temetése január 23-án, kedden a 12 órai gyászmisét követően a jutai temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KELEMEN ISTVÁN Kaposvár, Pécsi utcai lakos január 13-án elhunyt. Temetése szűk családi körben történik. Hozzátartozói
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÜTŐ FERENC fodrászmester bodrogi lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése január 20-án szombaton, a 11 órai gyászmisét követően a bodrogi Felső-bűi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy PELLÉRDI LAJOSNÉ Bata Irén 83. életévében elhunyt. Temetése január 22-én, hétfőn 13 órakor lesz a somogyjádi nyugati református temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy PALLÓS JÓZSEF sántosi lakos 79 éves korában elhunyt. Temetése január 20-án, szombaton a 12.30 órai gyászmisét követően lesz a sántosi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH GYÖRGY kaposvári lakost, volt Kométa dolgozót január 14-én, életének 74. évében sok küzdelem után legyőzte betegsége. Temetése január 23-án, kedden 11 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. Gyászolja: párja, lánya, unokái, veje
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ FERENC a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium kiváló tanára életének 89. évében elhunyt. Temetése 2018. január 19-én, 12.45 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Munkásságának értékeit folytatjuk, emlékét kegyelettel őrizzük: A Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium közössége
somogyi gyökerek / 1 órája
Sérült, zárkózott gyermekekből színészlegendákká váltak
mexikói felállás / 1 órája
Charlize Theron megint akciózik
kulturális ízelítő / 2 órája
Jógaórával dobja fel a Világgazdasági Fórumot az indiai küldöttség
röplabda / 2 órája
Ászokat szórt és blokkokat osztogatott Nagy József
századok bölcsessége / 3 órája
A mindennapi tapasztalat számos tudományágat segíthet
átveszik a rendezést / 3 órája
Ezra Miller jó kezekben van