katasztrófa

2021.07.16. 08:32

Hollandiában ezreket figyelmeztettek az árvíz veszélyére, Belgiumban növekedett a halálos áldozatok száma

A dél-hollandiai Maastricht városa felszólította mintegy tízezer polgárát, hogy hagyja el otthonát, és keressen védelmet az árvíz elől, Belgiumban növekedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma.

A hollandiai Limburg tartományban fekvő Maastricht több városrészét kiürítik – jelentették be a helyi hatóságok. Azt mondták, hogy a Maas folyó az éjszaka folyamán várhatóan lakott területeket fog elárasztani. Roermondban szintén evakuáltak városrészeket, több száz embernek kellett elhagynia otthonát.

A hollandiai folyók vízszintje a Németországból és Belgiumból érkező víztömegek miatt gyorsan emelkedett. A hadsereg több száz katonát küldött segítségül.

A holland királyi pár csütörtök este az árvíz sújtotta térségbe utazott, ahol helyi polgárokkal és polgármesterekkel találkozott.

Belgium keleti részén kilencre emelkedett csütörtök este a napok óta tartó özönvízszerű esőzések és áradások halálos áldozatainak száma. További négy embert eltűntként tartanak nyilván – jelentette a belga Belga hírügynökség.

Annelies Verlinden belügyminiszter az Európai Unió polgárvédelmi mechanizmusának elindítására szólított fel, Franciaország, Olaszország és Ausztria pedig sürgősségi segítséget ajánlott fel.

A csaknem 200 ezer lakosú Liege városának központi pályaudvarát csütörtök délután lezárták. A városban az áram-, a gáz- és a vízellátás is akadozott.

A Maas folyó mentén élőket felszólították, hogy hagyják el otthonukat.

A heves esőzések és áradások miatt a katasztrófavédelmi és biztonsági erők éjt nappallá téve dolgoznak az ország keleti részén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!