biztos alapok

2018.08.30. 22:09

Időarányosan halad az óvodafejlesztési program a Felvidéken

Időarányosan halad az óvodafejlesztési program a Felvidéken, és azt örvendetes jelenségek kísérik – jelentette ki Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos a felvidéki Albáron, ahol átadta a program keretében felújított, magyar nyelvű óvodát.

A kormánybiztos szerint az új intézmények átadása viszont – leginkább az eltérő jogszabályi körülmények miatt – tolódni fog, 2019-ben és 2020-ban lehet számítani rájuk.

Grezsa István kiemelte: az óvodafejlesztési program megvalósulása mentén egyes érintett külhoni területeken már örvendetes jelenségeket is meg lehet figyelni, ilyen, hogy például nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik vegyes házasságokban születettek, és mégis magyar óvodákba íratták őket. Ugyancsak örvendetes a Szlovákiában és Romániában egyaránt megfigyelhető tendencia is, hogy

támogatni kezdték a magyar óvodákat, ami azért is örömteli, mert ez már nem a szembenállást, hanem a bizalmat mutatja.

El lehet mondani, hogy a program bizonyos tekintetben már elérte a célját, mert annak mentén „beindult egy pezsgés”, vagyis a cél érdekében kisebb és nagyobb közösségek egyaránt megmozdultak. Megjegyezte: a végcél az, hogy a Kárpát-medencei magyar óvodákba járó 48 ezer gyermek száma a demográfia és az elvándorlás ellenére 60 ezerre növekedjen, ami jelenleg tarthatónak tűnik.

„Az oktatás első pillére az óvoda, s magyar óvodákkal lehet biztos alapokat teremteni az anyanyelvű oktatás felsőbb szintjeihez”

- jelentette ki az ünnepélyes átadón Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke. Hozzátette: ahhoz viszont, hogy ez jól működjön, fontos, hogy ezek az intézmények egyaránt vonzóak legyenek a szülőknek, akik a választáskor a nyelven kívül a konkrét intézmény nyújtotta lehetőségeket is figyelembe veszik.

Bereczk Oszkár, a mintegy kilencven százalékában magyarok lakta Albár polgármestere elmondta: a múlt század hatvanas éveiben épült és azóta komolyabb rekonstrukción át nem esett óvoda kapacitása most 25 főről a duplájára nőtt, amire van igény is, hiszen a település lakosainak száma az elmúlt években jelentős mértékben emelkedett, és viszonylag sok a kisgyermek is. Hangsúlyozta: a Magyarországtól kapott támogatás hatalmas segítség a helyi közösség számára, annál is inkább, mert a szlovák kormány óvodafelújítási programjára nem tudtak pályázni, mivel abból a magyarok lakta területeket magába foglaló Nagyszombat megyét kihagyták.

Csütörtökön – a magyar kormány támogatásának köszönhetően – az albári intézménnyel együtt három megújult felvidéki magyar óvodát adtak át a Csallóközben, ezek 30 millió forint támogatásból újultak meg.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program két ütemében 38,5 milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. A program keretében a Felvidéken közel 140 intézményt újítottak és újítanak fel, illetve 32 új intézményt építenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!