Ország-világ

2021.10.18. 07:00

Ifj. Lomnici Zoltán: tűrhetetlen a baloldal fenyegetőzése

Az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EUCET) két alapítója, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Gazeta Polska Klubok közötti megállapodása a legszorosabb európai, prosperáló együttműködés – mondta az EUCET szombaton megválasztott főtitkára. Ifj. Lomnici Zoltán arról is beszélt, hogy az október 23-án lezajló békemenet az eddigi legnagyobb létszámmal vonulhat a Műegyetemtől az Andrássy útig.

Gyõr, 2020. január 24. Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivõje sajtótájékoztatót tart a gyõri városháza elõtt 2020. január 24-én. A Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Szellemi Honvédõk és a CÖF Klub Gyõr Dézsi Csaba Andrást, a nemzeti oldal jelöltjét támogatja a vasárnapi idõközi választáson. MTI/Krizsán Csaba

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

A két éve megalapított Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EUCET) legfontosabb eredménye az, hogy megnyertünk közös ügyünknek – előadói szinten több mint egy tucat uniós tagállamból – olyan civileket, akik vállalták a kiállásukat az erős nemzetállamokon alapuló Európai Unió mellett – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A EUCET frissen megválasztott főtitkára kiemelte: az európai együttműködési szervezet két alapítója, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Gazeta Polska Klubok közötti megállapodása a legszorosabb európai, prosperáló együttműködés.

„Ne feledjük el, hogy a szuverenista, nemzeti konzervatív-keresztény értékrendet valló csoportok ma érdemi, kimutatható hátránnyal indulnak az európai politikai térben. Ehhez képest szinte döbbenten tapasztaltuk, hogy Spanyolországtól Lengyelországig, Franciaországtól Finnországig is támogatják a kezdeményezésünket, amely önmagában hatalmas eredménynek tekinthető”

– jelentette ki a szóvivő. Jelezte: az Európai Parlament jogállamisági ügyekkel foglalkozó LIBE bizottsága egy időben a CÖF képviselőit is meghívta az ülésekre, ma már ezek a gesztusok elmaradnak, szakítva az eddigi amúgyis törékeny kiegyensúlyozottsággal az uniós intézmények tekintetében.

Az alkotmányjogász kitért arra is, hogy a mostani uniós politika jól mutatja a szervezet létjogosultságát. „Míg nálunk jól működik a nemzeti konzultáció vagy a népszavazás intézménye, addig Nyugat-Európa láthatóan egyre inkább ellehetetleníti a közvetlen demokratikus intézményeket. Nem meglepő tehát, hogy a brüsszeli Európai Bizottság egyszerűen félresöpri a nemzeti kisebbségek jogaiért elindított Minority Safe Pack kezdeményezést, illetve a hasonló olyan szabályos előterjesztéseket, amelyekkel egyébként kötelessége lenne foglalkozni” – emlékeztetett ifj. Lomnici Zoltán, aki szerint a Csizmadia László elnökségével létrejött grémium tervei szerint egy brüsszeli irodát is létrehoznak, és folyamatosan kapcsolatot tartanak az európai szuverenista civil szervezetekkel.

Arról is beszélt, hogy a szervezők reális várakozásai szerint az eddigi legnagyobb békemenet várható október 23-án. Mint mondta, az első, 2012-ben megtartott békemenetet Bencsik András visszaemlékezései alapján harminc-ötvenezer emberrel tervezték, ehhez képest – az egyik akkori baloldali sajtóterméket idézve – végeláthatatlan tömeg töltötte meg Budapest utcáit – idézte fel a CÖF–CÖKA szóvivője, hozzátéve: a cél az, hogy a mennyiségi és minőségi értelemben is hagyományosan hatalmas tömeg méltósággal és alázattal emlékezzen meg 1956 hőseiről és 2006 jogfosztottjairól.

Ifj. Lomnici Zoltán kifejtette: az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciasorozat közeledtével meg kell üzenni Brüsszelnek, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül a független, erős és szabad Magyarországért a múltban a jelenben és a jövőben küzdő magyar emberek sokaságát. „A menet másik üzenete a minden eddiginél sötétebb, megátalkodottabb baloldali ellenzéknek szól, amely az elmúlt időszakban nem csupán politikai természetű vitákat folytat a nemzeti jobboldallal, hanem fizikailag, lelkileg és egzisztenciálisan fenyegeti azok vezetőt, tagjait. Ez tűrhetetlen” – jelentette ki ifj. Lomnici. Ennek kapcsán kérdésre az alkotmányjogász szót ejtett a baloldali előválasztásról is, amelyet egy tét nélküli, álságos, jogi garanciák tekintetében pedig kiszámíthatatlan cirkusznak nevezett.

„Semmibe veszik a választókat, itthon és különösen a külhonban, ezzel többszeresen megsértve a magyar nemzetet” – mondta ifj. Lomnici Zoltán, aki szerint sokkal szigorúbb jogi garanciák mellett sem reális, hogy ez az intézmény meghonosodhasson hazánkban.

Elég valószínű – tette hozzá –, hogy a számos félresiklott európai példához hasonlatosan, a magyar baloldal sem fogja hosszú távon ezt a megoldást választani. Azt viszont nyitott kérdésnek nevezte, hogy miből finanszírozták magát a folyamatot, miből kampányoltak, kampányolnak az egyes jelöltek, és mi lesz azokkal a választókkal, akiknek az adatait esetlegesen külföldi szervereken tárolják „A külföldi, elsősorban tengerentúli példák azt mutatják, hogy adott esetben sokkal komolyabban veszik és védik azokat, akik hasonló előzetes választási folyamatban részt vesznek” – tette hozzá az EUCET főtitkára.

Borítókép: Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!