dunai hajóbaleset

2019.06.03. 07:19

Így emelhetik ki a Hableányt

Egyelőre még sok a kérdőjel, de fokozatosan tisztul a kép.

Továbbra is a Duna fenekén fekszik a Hableány, amely szerda este süllyedt el. Hétfőig biztos, hogy ott is marad, változás a körülmények javulásával hét elején jöhet. Egyelőre még sok a kérdőjel, de fokozatosan tisztul a kép. A hajó kiemelése azért is fontos, mert szinte biztos, hogy vannak bent áldozatok. Nagy valószínűséggel a hajó kiemelése után ebben is lesz előrelépés. Ekkor dől el, hogy a Duna alsóbb szakaszain kell-e még áldozatok után kutatni – írja az Origo.

A baleset napján, ahogy a szakemberek fogalmaztak, minden nehezítette a mentést, a rossz idő – szakadt az eső –, a rossz látási viszonyok, nagyon magas volt a Duna vízállása és sodrása, a víz pedig mindössze 10-15 fokos volt. A körülmények nagyon lassan javultak, és hét elején érhetünk el oda, hogy megkezdhetik a kiemelést.

Látási viszonyok

Itt elsősorban nem a felszíni látási viszonyokról van szó, hanem arról, hogy mit lehet látni a víz alatt. A Dunában ugyanis most az árhullám szállította rengeteg hordalék és iszap miatt gyakorlatilag centikre sem lehet látni.

Ez azt jelenti, hogy

a búvárok szinte kizárólag tapogatózva tudtak meg információkat a hajó állapotáról,

és arról, hogy hogyan, milyen pozícióban süllyedt el. Ez utóbbi vizsgálatot egy szonár segítette.

A legnagyobb kérdés az, hogy a Hableány kettétört-e. A Viking – vagyis a szállodahajó -, amellyel ütközött, sokkal nagyobb, mint a Hableány, egy óriási lyukat üthetett rajta. Így pedig pillanatok alatt több ezer liter víz ömölhetett be rajta.

Egyelőre, a mostani információk szerint a hajó egyben van, ez segíthet a kiemelésben.

Ez azonban menet közben változhat. Ugyanis a Hableány is 40 tonna, ami a benne lévő vízzel ennek a duplája is lehet. Vagyis, ha nem a megfelelő szögben, a megfelelő sebességgel, a megfelelő ponton rögzítve emelik ki, akár a kiemelés közben is kettétörhet. Ez pedig a nehézségek mellett a kiemelésben részt vevőkre is veszélyes, akár komoly sérüléseket is okozhat.

A Duna állása

A legnagyobb problémát azonban eddig nem ezek, hanem a Duna magas vízállása okozta. Ez már önmagában is komoly veszélyforrás, de nem elsősorban a víz magas szintje a gond, hanem a magas vízálláshoz párosuló erős sodrás.

A Duna szombaton tetőzött, vagyis ezután minden pillanattal csökken a víz állása, és egyszerűsödik a kiemelés.

Egy nap alatt 20 centit csökkent a vízszint.

Hogy az erős sodrás milyen veszélyeket okoz, jól jelzi, hogy eddig a búvárok is csak egy úgynevezett köldökzsinórral tudtak merülni, vagyis rögzítették őket, nehogy az erős sodrás elsodorja őket. Ez persze újabb problémákat vetett fel: információink szerint a búvárok eddig nem tudtak bejutni a hajó belsejébe az áldozatok után kutatva, az erős sodrás ugyanis a hajó falához csaphatta volna őket.

Mikor emelhetik ki?

Bár ezt hivatalosan nem erősítették meg, információink szerint a kiemelés hétfőn, vagy legkésőbb kedden megtörténhet. Az első órákban még az is kérdés volt, hogy a partról vagy a vízből emelik ki a Hableányt. Úgy tudjuk – és ezt a helyszíni körülmények is megerősítik -, hogy ez a kérdés eldőlt – a vízből fogják megtenni.

Már a baleset után egy nagy, darus hajót küldtek, amelyhez azóta újabb elemek érkeztek, amelyekkel a darut még nagyobbra lehet építeni.

Az M1 vasárnap azt jelentette a helyszínről, hogy ma nem merültek le a búvárok a Hableányhoz, talán hétfőn próbálkoznak.

A vasárnap kora délutáni híradás szerint egyelőre sem a magyar, sem az osztrák, sem pedig a dél-koreai búvárok nem látnak lehetőséget a merülésre.

Ahhoz, hogy a kiemelést el lehessen kezdeni, le kell „árnyékolni” az elsüllyedt Hableányt. Ez azt jelenti, hogy fizikai akadályt építenek a sodrás útjába, hogy annak „árnyékában” biztonságosabban tudják a búvárok rögzíteni a hajót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!