A béke üzenete

2018.05.30. 19:18

Irakba akar látogatni Ferenc pápa

Az egyházfő az ottani új kormány megalakulását követően akar a keleti országba látogatni az elkövetkezendő hetekben - közölte szerdán az iraki külügyminisztérium.

Az iraki külügyi tárca közleménye szerint a katolikus egyházfő e szándékáról Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár tájékoztatta Omar Ahmed Karím Barzánit, Irak szentszéki nagykövetét találkozójukon. A pápa látogatása a „Szentszék által Irak számára nyújtott folyamatos támogatás keretében és a kétoldalú kapcsolatok megerősítése érdekében” történne – jelezte Parolin.

Barzáni biztosította Parolint afelől: támogatják, hogy Ferenc pápa Irakba látogasson és „a béke üzenetét vigye magával a különböző vallások gyermekeinek az Iszlám Állam terrorszervezet felett aratott iraki győzelmet követően”. Az iraki nagykövet ezenkívül méltatta Louis Raphael I Sako iraki káld pátriárka bíborossá történő kinevezését, amelyet május 20-án jelentett be a katolikus egyházfő.

Bagdad 2017 decemberében jelentette be az Iszlám Állam felett aratott győzelmét. A dzsihádisták 2014 nyarán rohanták le Irak és a szomszédos Szíria kiterjedt térségeit, rátéve kezüket egyebek között Irak második legnagyobb városára, Moszulra is. Egyházi adatok szerint mintegy 120 ezer keresztény kényszerült elmenekülni 2014-ben a konfliktus és a dzsihádisták üldözése elől, mintegy felük el is hagyta Irakot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!