szumátra

2019.05.07. 16:47

Ismét működésbe lépett a Sinabung vulkán Indonéziában

A légteret egyelőre nem zárták le, és az érintett települések evakuálását sem rendelték el.

Ismét működésbe lépett a Sinabung vulkán az Indonéziához tartozó Szumátra szigetén, a tűzhányó felett kedden hozzávetőleg kétezer méter magas füst- és hamuoszlop emelkedett a magasba.

A vulkán mostani tevékenysége kihatással lehet a légiközlekedésre – figyelmeztetett a katasztrófavédelmi hatóság, amely szerint kőtörmelék és hamu hullott a vulkán közelében fekvő falvakra.

A Sinabung feletti légteret egyelőre nem zárták le, és az érintett települések evakuálását sem rendelték el. A térség lakosait azonban figyelmeztették az esetleges lávafolyamokra.

A vulkán közvetlen környezetét már korábban zárt övezetté nyilvánították, így az nem lakott terület.

A 2460 méter magas vulkán Sinabung egyike a csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekvő szigetország több mint 120 működő tűzhányójának. A vulkán négyszáz évig szunnyadt, 2010-ben azonban kitört, majd 2013-ban, 2014-ben és 2016-ban ismét működésbe lépett. 2014-ben tizenhatan, 2016-ban pedig heten vesztették életüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!