Ország-világ

2021.09.23. 11:56

Itt az új #METOO botrány! A főszereplő ismét Havas Henrik?

Már sok ezren megnézték és villámgyorsan terjed a neten az a felvétel, ami Havas Henrikről és állítólag egyik tanítványáról készült.

Forrás: Origo

Úgy tudni, hogy maga a tanítvány készítette és hozta nyilvánosságra, mert meglehetősen kényelmetlenül érezte magát a lényegében kényszerű szituációban. Ami ha jól értjük, egyfajta sajátos helyzetgyakorlatnak indult a tanár és tanítvány szerepében. A végkimenetel azonban csak egy lehetett – derül ki a Bors cikkéből, amelyre kattintva a felvétel is elérhető.

Hasonló történetek miatt ítélték az Amerikai Egyesült Államokban 23 év börtönre a híres hollywoodi filmproducert, Harvey Weinsteint, akit utólag jelentett fel több tucat nő. Azt állították, hogy irányító helyzetével, pozíciójával visszaélve hozott létre olyan szituációt, amit aztán nem mertek visszautasítani. Utólag az amerikai bíróság több esetben erőszaknak minősítette a történteket. Az amerikai producer azzal védekezett, hogy ő a korábbi évtizedekben így szocializálódott.

Nem tudni még, hogy Havas Henrik ellen érkezett-e ebben az ügyben büntetőjogi feljelentés, s hogy léteznek-e a kikerült felvételnek további részletei, esetleg vannak-e más tanítványok akik rendelkeznek hasonló felvételekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!