Illegális bevándorlás

2021.06.16. 09:12

Jelentős nyomás alatt áll a magyar határ

Továbbra is jelentős nyomás alatt áll a magyar határ: idén már eddig körülbelül annyi illegális bevándorló próbálkozott az átjutással, mint tavaly egész évben – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György elmondta, júniusig több mint 45 ezer határsértőt fogtak el és mintegy 350 embercsempész ellen indult eljárás.

„Ez jelentős növekedés a tavalyi évhez képest: több mint háromszoros, de ezzel a jelenséggel természetesen nem vagyunk egyedül” – fogalmazott a főtanácsadó, hozzátéve, hogy nemcsak a magyar határon, hanem a három fő migrációs útvonalon is egyre többen jönnek Európába.

Kiemelte, ez a folyamat 2015 óta tart változó intenzitással, és minden arra mutat, hogy ez a „népvándorlás” nem fog magától megállni.

Bakondi György szerint a koronavírus-járvány miatti helyzet azt indokolja, hogy most se illegális, se legális úton ne fogadjanak bevándorlókat az Európai Unióban, hiszen nagyon sokan vesztették el az állásukat itt is, és az európai polgárok gazdasági lehetőségei is beszűkültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!