jemeni konfliktus

2018.02.05. 15:47

Jemeni felkelők rakétáját lőtte le Szaúd-Arábia

A szaúd-arábiai védelmi erők megsemmisítették hétfőn a jemeni húszi felkelők egyik ballisztikus rakétáját, amelyet a királyság délnyugati részén található Hamisz Muszhajt felé lőttek ki.

Turki al-Máliki, a Jemenben harcoló arab koalíció egyik szóvivője azzal vádolta az Irán támogatását élvező síita lázadókat, hogy „szándékosan sűrűn lakott, civil területeket” vettek célba. A rakétát helyi idő szerint reggel fél nyolc körül fogták el – tette hozzá a szóvivő.

Máliki ellenségesnek minősítette a húszik támadását, amely szerinte újból megmutatta, hogy az iráni rezsim támogatja a felkelőket.

Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok többször megvádolta Iránt, hogy fegyvereket, rakétákat szállít a jemeni fővárost, Szanaát ellenőrzésük alatt tartó húsziknak. Teherán tagadta ezt, de az ENSZ szakértőinek januári jelentése arra a következtetésre jutott, hogy az iszlám köztársaság megsértette a világszervezet jemeni fegyverembargóját, és drónokkal, valamint ballisztikus rakétákkal látta el a lázadókat.

A húszik több rakétát lőttek ki az elmúlt hónapokban Szaúd-Arábiára, de mindegyiket megsemmisítették. A Rijád vezette arab koalíció 2015 márciusa óta harcol a nemzetközileg elismert jemeni kormány oldalán. Az ENSZ szerint a jemeni konfliktus eddig csaknem tízezer halálos áldozatot követelt, és a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!