Fejlődés

2017.09.16. 07:34

Jövőre 6,6 milliárd forint jut gyümölcsre és iskolatejre

Rétvári Bence elmondta, a program nemcsak a gyerekek egészségét, de a helyi kistermelőket is segíti.

Jövőre 6,6 milliárd forintot fordít a kormány az iskolatej és iskolagyümölcs programra – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

A lap szombati száma szerint az idén már 430 ezer gyermek kap heti négy alkalommal natúr tejet, kakaót vagy joghurtot, illetve kefirt, és 560 ezer gyermek kap rendszeresen gyümölcsöt, zöldséget vagy gyümölcslevet.

Rétvári Bence azt nyilatkozta, a szocialista kormányzás utolsó évében az iskolatej- és iskolagyümölcs-programot csupán 600 millió forinttal támogatta, és a projektben részt vevők száma is csak 142 ezer volt.

Az államtitkár szerint a programnak már csak azért is kiemelt jelentősége van, mert a tej- és a tejtermékek naponta történő fogyasztása bizonyítottan hozzájárul az egészséges csontrendszer kialakulásához és megőrzéséhez, szerepet játszik az immunrendszer erősítésében.

Az iskolatej program jelentős fejlődésen ment át, a kiosztható termékek köre jelentősen bővült, amellyel nemcsak a gyermekek egészségét támogatja a kormány, hanem a helyi kistermelőket is, akiknek kiszámítható működést és bevételt biztosít a program – tette hozzá az államtitkár.

Borítókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán / Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón 2017. augusztus 10-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!