Ország-világ

2021.04.17. 07:36

Karácsony már nem látja a Diákvárostól a Budapesti Nagyerdőt

A Diákváros kéretlen védnökévé avanzsált Karácsony Gergely két éve a főpolgármesteri kampányában a beruházás helyére még egy Nagyerdő nevű projektet tervezett. A főpolgármester arról is hallgat, hogy szövetségese, az MSZP-s Ujhelyi István támogatja a kínai egyetem letelepedését.

Míg Karácsony Gergely – megalapozatlanul – azt hangoztatja, hogy a kínai Fudan Egyetem Budapesten létesülő campusa ellehetetleníti a Diákváros megépülését, addig tavalyelőtt a főpolgármesteri kampányában még olyan tervekkel házalt, amelyek valóban kiszorították volna az oktatáshoz kapcsolódó létesítményeket a beruházásra kijelölt területről – írja a Magyar Nemzet.

Karácsony 2019 nyarán még egy 525 hektáron elhelyezkedő „Nagyerdőt” vizionált Dél-Pestre, amely a 2019-es kampányanyaga szerint „a főváros IX. és XXI. kerületeiben, a Soroksári-Duna két oldalán valósulhat meg”.

A Diákváros látványterve és Karácsony kampányanyagának ábrája szerint a két elképzelés üti egymást, nem valósíthatók meg egyszerre.

Karácsony hosszasan fejtegetett tervei között a Diákvároshoz hasonlatos elképzelés egyáltalán nem szerepel, és semmilyen oktatáshoz kapcsolódó infrastruktúrára nem tesz utalást. Ráadásul

az újabban a Diákváros kéretlen és nyitott kapukat döngető védelmezőjeként fellépő polgármester korábban gyakorlatilag közömbös volt a beruházás iránt,

sőt, a Déli Városkapu program egyik szerves részét képező elemének, az Atlétikai stadionnak a megépülését is csak az államtól a főváros és kerületek számára kicsikart 50 milliárd forint fejében támogatta. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a napokban úgy fogalmazott, hogy Karácsony ugródeszkának használja a városvezetői pozícióját. A főpolgármester sok egyéb megnyilvánulása mellett ezt támasztja alá a Diákváros kapcsán a pillanatnyi érdekeinek megfelelően folytatott, szinte naponta változó kommunikációja is.

Karácsony az utóbbi időben még az álhírek terjesztésétől sem tartózkodott, ugyanis azt írta a Facebook-oldalán, hogy „a kormány a Diákváros teljes területét (!) a kínai elit egyetemnek, a Fudannak akarja átadni”.

Miután erről hamar kiderült, hogy nem igaz, s a kormányzat több szereplője mellett Fürjes Balázs államtitkár is egyértelművé tette, hogy szó sincs erről, és az elitegyetem a beruházásnak csak egyik, de fontos részeleme lesz, amihez még a pályázaton nyertes cég által kidolgozott terveket sem kell megváltoztatni.

Ezután különös fordulatot véve Karácsony már a " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Diákváros gazdája vagy védnöke szerepében tetszeleg. „Bemutatom a Budapesti Diákvárost. Mi ilyen tervek megvalósulását szeretnénk ott, ahol a kormány kínai hitelből, a magyar adófizetők kárára és a kínai vállalatok hasznára, a kínai befolyásszerzés szolgálatára kínai elit campust akar” – írta nagyjából egy hete a Facebook-oldalán.

Az eset pikantériája, hogy a bejegyzéséhez a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. által kiírt pályázat nyertesének, a Snøhetta nevű norvég építészirodának a látványterveit mellékelte,

A főpolgármesternek elküldték a fentiekkel kapcsolatos kérdéseket, ám lapzártáig nem érkezett válasz arra, hogy miért terjesztette azt, hogy a Fudan Egyetem a Diákváros elől venné el a helyet, valamint hogy a projekt látványterveinek felhasználásával miért keltette azt a megtévesztő látszatot, hogy bármilyen szerepet játszott az állami forrásból megvalósuló beruházás ötletének kigondolásában vagy a projekt menedzselésében.

Arra is hiába voltak kíváncsiak, Karácsony hogyan értékeli, hogy az általa vezetett Párbeszéd legközelebbi szövetségesének, az MSZP-nek az európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István teljes mellszélességgel kiáll a Fudan Egyetem budapesti leányintézményének megvalósulása mellett.

„Természetesnek tartom, hogy az együttműködés keretében a Fudannak telket ajánlottak fel, ezt kormányon én is megtenném” – fogalmazott a szocialista politikus korábban a Magyar Nemzetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!