kampányzáró

2018.04.06. 21:23

Karácsony: Orbánt csak a változást akaró polgár tudja legyőzni

Orbánt Viktor egyetlen embertől fél, és egyetlen ember tudja legyőzni: a változást akaró polgár - jelentette ki az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Március 15. téren tartott kampányzárón pénteken.

Karácsony Gergely azt mondta, a szavazófülkébe nem hallatszik be a hazug propaganda, ott nem kell félni.

A „laza csuklómozdulattal” megtett ikszeléskor a változást akaró polgár erősebb lehet mindenkinél, erősebb lehet a kétharmadnál, erősebb lehet Orbán Viktornál, hangja erősebb lehet, mint a kormányközeli médiáé – közölte.

A politikus a 9-es lista támogatására kérte a választókat, mert szerinte az MSZP-Párbeszéd az egyedüli az ellenzéki pártok közül, amelynek részletes programja van, és árnyékkormányt állított.

Szólt arról, azért lett politikus, mert erős hite volt abban, hogy Magyarországot meg lehet változtatni, és lehet más a politika. Hozzátette: az elmúlt nyolc évben azonban szomorúan látta, hogy valóban más lett a politika, sokkal rosszabb.

Karácsony Gergely közölte, nem adta fel a reményt, hogy Magyarországból igazságosabb hely lehet.

„Úgy érzem, az a remény, ami bennem van, eséllyé változott, mert létrehoztunk egy szövetséget, a változás szövetségét” – fogalmazott. Hozzátette: az MSZP-Párbeszéd szövetségében benne vannak a liberálisok, a szociáldemokraták és az egyéni választókerületekben a Demokratikus Koalíció (DK) is. Ez a legerősebb szövetség – hangoztatta.

36 óra múlva „az esélyből valóság lesz akkor, ha te, kedves változást akaró polgár ehhez hozzásegíted magadat és országodat” – közölte.

A miniszterelnök-jelölt jelezte, kész arra, hogy a demokratikus ellenzéki pártokkal, a DK és az LMP képviselőivel közösen vezesse ki az országot abból a válságból, ahova az elmúlt nyolc év vitte. Elmondta, kész az új kezdetre és egy új társadalmi modell, a szociális demokrácia kialakítására.

Karácsony Gergely okos, halk szavú, az embereket szolgáló kormányzást ígért, és azt is, hogy „egyszer és mindenkorra” vége lesz a jobboldali pártok által szított békétlenségnek, gyűlölködésnek.

Azt mondta, április 9-én „arra készülök, hogy ugyanaz a srác legyek, aki most itt beszél nektek”. Hozzátette: hétfőn felkel, megissza a kávéját, elköszön a családjától, majd felül a biciklijére és beteker a Miniszterelnökségre. Beszédét Petőfi Sándor Nemzeti dalának kezdő soraival zárta.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke is azt kérte, hogy mindenki szavazzon a demokratikus ellenzéki pártok esélyes jelöltjeire, második szavazatával pedig válasszon magának jövőt.

„Menjenek el szavazni, hogy ők menjenek el végleg Magyarországról!” – utalt a kormányra.

Elmondta, a hódmezővásárhelyi választás után világossá vált, hogy az apátia fala ledőlt, és a mostani hatalom leváltható, nem kell mást tenni hozzá, csak a megfelelő helyre tenni az ikszet vasárnap. Szerinte az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjasok helyzetét, a külföldön dolgozók sokaságát nézve látszik, hogy a kormánypártoknak, állításukkal szemben, nem Magyarország az első. A pártelnök külön szólt a fiatalokhoz is, mert szerinte minden szavazat számít, a választás pedig a demokrácia ünnepe.

„A te szavazatod is kell ahhoz, hogy egy normális, igazságos, európai Magyarország legyen a következő évtizedekben” – fogalmazott.

Molnár Gyula közölte, nem hisz azoknak, akik változást ígérnek, de kezdő képviselőként gárdamellényben mentek be a Parlamentbe, és arra panaszkodnak, hogy a Fidesz az ő programjukat hajtotta végre.

Szerinte ha valaki nem akar összefogni a baloldallal, ha a Fidesz kisebbségbe kerül, az azt jelenti, nem akar kormányváltást, és akár még Orbán Viktorral is összefog, ha a helyzet úgy alakul.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke szerint Orbán Viktor tévedett, amikor azt hitte, végérvényesen el tudja törölni Magyarországon a baloldalt. Hozzátette: a miniszterelnök tévedett akkor, amikor azt hitte, a magyarok elengedik a baloldali értékeket, a szolidaritást, az igazságosságot, a törvény előtti egyenlőséget.

„Téved Orbán, amikor azt hiszi, beteljesül az ő történelmi vágya, hogy újra kialakítsa Magyarországon a rasszista, neohorthysta, népnyúzó államot” – fogalmazott.

Az ellenzéki politikus azt mondta, Orbán Viktor téved akkor is, amikor azt mondja, „Soros zsoldosai” ellen harcol, mivel Soros György sohasem támogatott baloldali erőket.

Hozzátette: vasárnap a választók a szavazófülkében mindannyian legfőbb ügyészek és bírók lehetnek egyszerre.

A hídfő mellett felállított színpad előtt összegyűlt hallgatóság MSZP-feliratú zászlókat és lufikat tartott. Sokan viseltek a helyszínen osztogatott piros színű, Elmegyek szavazni feliratú pólót, amelynek hátoldalára a Karácsony feliratot és a 9-es számot nyomtatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!