Ország-világ

2020.09.14. 22:33

Karácsonyék nem adnak információt az idősotthonok egészségügyi létszámáról

Futó Barnabás szerint a kormányhivatalnak vizsgálatot kellene folytatnia a Kamaraerdei Idősek Otthonában.

A kormányhivatalnak szükséges lenne lefolytatni egy vizsgálatot a Kamaraerdei Idősek Otthonában is, miután az intézményt járványgócponttá nyilvánították, és egy idős lakó elhunyt – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Futó Barnabás ügyvéd, miután kézhez kapta a kormányhivatalnak a Pesti úti idősotthonra vonatkozó hiányosságokra felhívó megállapításait. A főváros a lap kérdésére úgy fogalmazott: az idősotthonokban a jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátások biztosítottak.

A Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat még a koronavírus-járvány második hulláma előtt kilenc pontban határozta meg, hogy miként kívánják elkerülni a tavasszal bekövetkezett tömeges halálozásokat a fővárosi fenntartású idősotthonokban. A járvány újbóli berobbanása után zárlat alá helyezték a fővárosi fenntartású Kamaraerdei Idősek Otthonának két telephelyét, mert az intézmény 572 lakója közül huszonötnél, valamint négy dolgozónál mutatták ki a fertőzést. Úgy tudni: a gyógytornásznál igazolták elsőként a betegséget, és ő adhatta tovább egy harmincfős foglalkozás keretében a többieknek.

A Magyar Nemzet a fővárostól azt szerette volna megtudni, hogy a tavaszi állapotokhoz képest hány fővel növelték az egészségügyi létszámot, ugyanis a Pesti úti idősek otthonában az ősszel történt létszámcsökkentés és az állandó orvos hiánya is közrejátszhatott a vírus elterjedésében.

A városháza szűkszavúan azt közölte: „A főváros fenntartásában működő idősotthonokban a jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátások biztosítottak.” Arra a kérdésünkre viszont, hány fővel emelték az egészségügyi létszámot, nem adtak választ.

Pert indított a Pesti úti idősek otthona ellen a koronavírusban elsőként elhunyt lakó családja, mert tudni akarják, ki a felelős hozzátartozójuk és másik ötvenegy lakó haláláért. Futó Barnabás, a család ügyvédje a lapnak elmondta: a héten hallgatják ki ügyfelét, aki az első áldozat gyermeke.

– Folyamatban van egy orvosi igazságügyi vélemény beszerzése is, közben hozzájutottunk a kormányhivatal részletes vizsgálatának az eredményeihez, amelyben több ízben hiányosságokat állapítottak meg, ezt továbbítottuk az orvos szakértőnek. Még van arra is esély, hogy a nyomozóhatóság elrendeli Müller Cecília tiszti főorvosnak és a Bodnár Attilának, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatójának tanúkénti kihallgatását – mondta a Magyar Nemzetnek Futó Barnabás ügyvéd, aki korábban a lapnak úgy nyilatkozott: Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után felére csökkent az egészségügyi személyzet a XVII. kerületi idősotthonban.

– Van rá esély, hogy a Kamaraerdei Idősek Otthonában is hasonló helyzet lehet, ezért érdemes lenne a kormányhivatalnak ott is lefolytatnia a vizsgálatot – javasolta Futó Barnabás, mert tavasszal a Pesti úton is az egészségügyi személyzet hiányosságai miatt nem tudták ellátni megfelelően az időseket.

– Karácsony Gergely egy televíziós interjúban mondta el, hogy amikor az orvos beteg volt, csak telefonon tudta a feladatát ellátni – magyarázta az ügyvéd.

– A vírus továbbra is elsősorban az idősebb korosztályt fenyegeti, az idősotthonok pedig most is veszélyeztetett helynek számítanak – jelentett ki Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban. A miniszterelnök aláhúzta: aki idősotthont működtet, annak a legteljesebb felelősséggel kell végeznie a dolgát, ez alól pedig a fővárosi önkormányzat és Karácsony Gergely sem kivétel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!