Ország-világ

2021.06.12. 10:41

Karácsonyék nem hibáznak: leaszfaltozták a Clark Ádám téri virágágyást

Leaszfaltozta Karácsony Gergely a Clark Ádám téri virágágyást „forgalomcsökkentésre” hivatkozva. A Lánchíd felújítása már hosszú idő ideje várat magára, miközben az előző főpolgármester, Tarlós István idejéből származó ajánlatának megfelelően ötmilliárd forinttal olcsóbban is felújította volna azt az A-Híd Zrt. Karácsony Gergely nem először választ abszurd „megoldást” a forgalmi dugók mérséklésére.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Bach Máté

Általános megrökönyödésére aszfaltot terítettek a Clark Ádám téri körforgalom közepén lévő, a budapestiek és a turisták által jól ismert, városképi jelentőségű virágágyásra. Karácsony Gergely a Facebookon a lépést azzal magyarázta, hogy a területet – a Lánchíd felújítása miatt – átmenetileg bevonják a forgalomba, hogy „enyhítsük az autósok kellemetlenségeit”.

A főpolgármester ígérete szerint „a felújítási munkálatok végével nemcsak a Lánchíd, hanem a virágágyás is szebb lesz”. A Lánchíd felújítását hosszas tétlenség után hivatalosan március 17-én indította el a jelenlegi, baloldali városvezetés – írja a Magyar Nemzet.

A Tarlós István korábbi főpolgármester idején tett ajánlattal ellentétben ötmilliárd forinttal drágábban újíthatja fel az átkelőt a Karácsony Gergely vezette budapesti önkormányzat által lefolytatott új közbeszerzési eljárás nyertese, az A-Híd Zrt.

Karácsonyéknak sikerült azt a bravúrt végrehajtaniuk, hogy drágábban, de fapadosabb változatban valósítják meg a beruházást.

Tarlós idején ugyanis a rekonstrukció része lett volna a pesti hídfőnél lévő, Széchenyi téri aluljáró rekonstrukciója is, ez most kimaradt. A hídfelújítás ára viszont ötmilliárd forinttal drágult, a kivitelező szerint ez egyértelműen a jelenlegi városvezetés időhúzására vezethető vissza, mert miközben azt hangoztatták, hogy kormányzati támogatásra várnak, a Lánchíd műszaki állapota tovább romlott, ezért több acélszerkezetet és erősebb korrózióvédelmet kell alkalmazni.

Budapest közlekedése azért fordult immáron napok óta rendszeresen káoszba, mert

a Karácsony-féle városvezetés egyszerre időzítette a Lánchíd, a pesti alsó rakpart és a Blaha Lujza tér felújítását.

A Lánchídhoz hasonlóan a Blaha Lujza tér rekonstrukcióját is előkészítették az elődök: az előző kerület- és városvezetés idején, 2019-ben a tér felújítására megvoltak a kész tervek, megvolt a közbeszerzési kiírás, a forrásokat is hozzárendelték a projekthez, azt csak be kellett volna fejezni.

A fővárosban autózni korábban sem volt könnyű a koncepciótlanul felfestett és kihasználatlan kerékpársávok, az ötletszerű közlekedésszervezés miatt. Ezen a helyzeten rontott a mostani, állandósulni látszó káosz, amit tetézhet a labdarúgó Eb, az arra érkező tömegek miatt.

Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az „embertelen, várospusztító dugók” kapcsán felhívta a figyelmet, hogy ha már nem végezték el a munkálatokat a járvány idején, amikor amúgy is leállt az élet – a Lánchíd még ötmilliárddal olcsóbb is lett volna, ha a Tarlós-féle ajánlat alapján megcsinálják, és már az átadó ünnepségre készülnénk – ,

akkor legalább várták volna meg az iskolai szünetet!

A főpolgármester azoknak, akik kifogásolták a gigadugókat, azt üzente: „Szálljon ki a kocsiból, és menjen gyalog!” Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője lapunknak korábban ezzel kapcsolatban azt mondta: ez a kijelentés felháborító és megengedhetetlen,

Karácsony a problémákat nem megoldja, hanem folyamatosan másra mutogat.

Komolytalannak nevezte, hogy a városvezető miniszterelnök akar lenni, miközben a fővárosban még a legalapvetőbb feladatait sem tudja ellátni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!