Koronavírus

2021.11.27. 21:10

Kásler: eddig több mint 60 ezren kérték az első vakcinát az oltási akcióhéten

Az összesített adatok alapján, eddig 6,1 millió magyar ember kapott oltást – mondta a miniszter.

Az oltási akcióhét első öt napján több mint félmillió oltás történt, és jó hír, hogy ezek közül több mint 60 ezer eddig oltatlan ember jelentkezett az első vakcináért – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, az embereket ismét megérintette az életösztön, a kormány pedig az oltakozás nagy sikerére való tekintettel egy héttel meghosszabbította az oltási akcióhetet, így december 5-ig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül felvenni a vakcinákat.

Az összesített adatok alapján, eddig 6,1 millió magyar ember kapott oltást – mondta a miniszter.

Hangsúlyozta, a magyar tudományos vizsgálatok is egyértelműen bizonyították, hogy a védőoltás a leghatékonyabb lehetőség a fertőzés megelőzésére, a betegség elkerülésére és a fatális végkifejlet megelőzésére.

A harmadik hullám teljes időtartamában a Magyarországon elérhető vakcinákkal megelőzött körülbelül 9500 halálozás mintegy 40 százalékát a Sinopharm és a Szuptnyik vakcináknak köszönhetjük – mondta, aláhúzva, ez tudományosan megállapított tény.

Kásler Miklós fontos mérföldkőnek nevezte, hogy az európai gyógyszerügynökség ezen a héten engedélyezte az 5-12 évesek oltását a Pfizer vakcinával, és december 20-át követően számukra is elérhető lesz az oltás Magyarországon.

A tárcavezető rámutatott, a megerősítő harmadik oltás is minden életkorcsoportnak ajánlott, mindazoknak, akik négy hónapnál régebben kapták meg az első két oltást.

Az első két oltást követő néhány hónapban ugyanis a vizsgálatok szerint jelentősen csökken a védettség, ezt azonban a megerősítő harmadik oltással ismét körülbelül 90 százalékra lehet emelni – mondta.

Kásler Miklós elmondta, a kórházba kerülés esélye négyszer nagyobb az oltatlanoknál, az intenzív osztályra kerülés esélye pedig tízszeres.

Emlékeztetett, a meghosszabbított oltási akcióhéten a kórházi oltópontok minden reggel 7 órától este 7 óráig állnak rendelkezésére mindenkinek, az oltás folyamatos, az irányítást a katonák, kormánytisztviselők és önkéntesek segítik.

A miniszter köszönetet mondott nekik a türelemért, az odafigyelésért és a segítségért.

Kásler Miklós emellett újra arra kérte a még oltatlanokat, hogy vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most fertőző delta variáns rájuk nézve a legveszélyesebb.

A vírus ellen az igazi megoldást az oltás jelenti – jelentette ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában