hazai részvétel

2020.08.11. 14:43

Kásler Miklós: reményt ad a rák elleni küzdelemhez az európai onkológiai misszió (videó)

Az európai onkológiai misszió azzal a reménnyel kecsegtet, hogy összehangolt ellátórendszer alakul ki a kontinensen a rák elleni küzdelemben – mondta az emberi erőforrások minisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós felidézte: számítások szerint 2040-re a rák miatti esetszámok Európában hárommillióról négymillióra nőnek, ezért az Európai Bizottság elhatározta, hogy újjászervezi az ellátórendszert és ennek érdekében elindította az európai onkológiai missziót.

A bizottság felkérésére az Európai Onkológiai Akadémia – európai testületekkel, vezető rákkutatókkal, szakpolitikusokkal, klinikusokkal és civil szervezetekkel folytatott konzultációt követően – átfogó ajánlásokat fogalmazott meg, amelyek kiterjednek a rákkal kapcsolatos megelőzésre, a terápiára, a rehabilitációra és a kutatásokra egyaránt – ismertette.

A miniszter előrevetítette, hogy az eurómilliárdos nagyságrendű európai uniós programban a kutatások is egységessé válnak, Magyarország pedig elfoglalhatja benne az elmúlt évtizedes munkájával kivívott méltó helyét a tudós világban.

Az ajánlásokban érintett Magyarország az Emmi és az Országos Onkológiai Intézet révén, amely Kelet-Közép-Európa egyedüli legmagasabb szinten akkreditált onkológiai centruma

- mondta a miniszter, aki Nagy Péterrel, az intézet tudományos igazgatójával maga is részt vett az ajánlások megfogalmazásában.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=6&v=24ga0-TNJTo&feature=emb_title

Kásler Miklós arról is beszélt, hogy az Európai Onkológiai Akadémia teljes jogú partnerként fogadta el a Magyarország által kezdeményezett, 2018-ban létrehozott Közép- és Kelet-Európai Onkológiai Akadémiát, amely 21 ország összefogásával a kutatást, a megelőzést és az oktatást harmonizálja a régióban.

A miniszter közölte: a program összetettsége miatt a részleteit több alkalommal, a tömegkommunikációs eszközök révén is tervezik megismertetni az emberekkel és a tudóstársadalommal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!