Ország-világ

2020.06.19. 12:40

Kásler: nemzeti egység alakult a járvány elleni küzdelemben

Magyarország helytállt a koronavírus-járvány jelentette próbatételben, a kormány által időben meghozott komplex intézkedésekre a lakosság jól reagált – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapest, 2020. június 19. Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere és Müller Cecília országos tisztifõorvos sajtótájékoztatót tart a veszélyhelyzet megszûnése utáni új szabályokról az Emberi Erõforrások Minisztériumában (Emmi) 2020. június 19-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Kásler Miklós úgy fogalmazott, nemzeti egység alakult a járvány elleni küzdelemben, jól vizsgázott az egészségügy, a közegészségügy, az oktatás, jól vizsgáztak a tudomány képviselői.

A miniszter felidézte, hogy Magyarország időben reagált a járványveszélyre, nálunk alakult meg először a feladatok koordinálásáért felelős operatív törzs. Közölte:

ha a járvánnyal összefüggő intézkedések meghozatalával késtek volna, Magyarországon is exponenciálisan nőtt volna a fertőzésszám.

A halálozási adatok azonban kedvezően alakultak – tette hozzá -, hiszen a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben elhunytak száma töredéke a nyugat-európai adatokénak.

Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy a járványügyi helyzet nagyon kedvező, de a járványügyi készültséget fent kell tartani.

Kiemelte, az elmúlt napon nem történt haláleset a vírusfertőzéssel összefüggésben, és tizenhéttel nőtt a gyógyultak száma.

Hangsúlyozta, a veszélyhelyzet megszűnésével bizonyos szabályok továbbra is érvényben maradnak:

kötelező a maszkviselés a kórházi, szociális intézményekben tett látogatáskor, az üzletekben, a tömegközlekedés járművein, tartani kell a szociális távolságot, kerülni a zsúfolt helyeket, és nem lehet ötszáz főt meghaladó rendezvényt szervezni

- ismertette.

Müller Cecília kiemelte: valamennyi egészségügyi ellátásra továbbra is telefonon kell bejelentkezni, fertőzött beteget a kijelölt intézményekben látnak el.

A szakember szerint fontos, hogy a kialakult és rögzült higiéniai szokásaink megmaradjanak, hiszen ezek alapvetően szükségesek a kedvező járványügyi helyzet fenntartásához. Az országos tisztifőorvos arra kért mindenkit, hogy csak egészségesen menjen közösségbe, munkahelyre, rendezvényre, és fokozottan ügyeljen a személyes higiéniára.

Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Müller Cecília országos tisztifőorvos sajtótájékoztatót tart a veszélyhelyzet megszűnése utáni új szabályokról az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) 2020. június 19-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!